MSZP;választás;kampány;fenyegetés;aktivista;

- Késsel támadtak az MSZP aktivistájára

Késsel támadtak egy MSZP-s aktivistára szombaton reggel a Bosnyák téren. A kampányoló szocialista pártaktivistákhoz két férfi lépett oda, szóváltás alakult ki, majd az egyik férfi kést rántott, s azt mondta: „kibelezlek”. Az aktivisták fellépése nyomán a két férfi megpróbált elmenekülni , ám két pártaktivista utánuk eredt. Bár az egyikük útját egy közelben kampányoló fideszes aktivista elállta, a késsel fenyegető férfit végül sikerült megállítani, sikerült rendőrt hívni, aki a helyszínen intézkedett, a férfit elvezette - közölte a Magyar Szocialista Párt.

Az MSZP elvárja, hogy a hatóságok vizsgálják ki az esetet, s a választási kampány ideje alatt is biztosítsák a közterületek rendjét, a kampányoló aktivisták biztonságát.

MSZP

Három gyanús tárgyat fedezett fel egy kínai IL-76-os repülőgép, amely részt vesz a malajziai utasszállító roncsai utáni kutatásban. A vízen lebegő tárgyak fehér, vörös és narancs színűek voltak – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A kínai gép egy jelzőbóját dobott le, s értesítette a nagyszabású nemzetközi mentőakciót vezető ausztrál hatóságokat.