ingatlanpiac;ingatlanfejlesztés;

- Túl lehetnek a nehezén az ingatlanfejlesztők

Háromévi folyamatos visszaesés után idén először várható növekedés az ingatlanfejlesztésben Magyarországon - írja Profitline.hu. 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), amely az ágazat legnagyobb vállalatait fogja össze, 2014-ben 152 millió eurónyi beruházásra és 71 ezer négyzetméternyi ingatlan felépítésére számít. Ez értékben 29, alapterületben pedig 41 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest, de még mindig alig haladja meg a 2004-es szintet.

Az idén várhatóan elrugaszkodik a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon. 2013-ban ugyanis mindössze 108 millió euró értékben valósítottak meg fejlesztéseket az IFK tagvállalatai, amely 13 éve a leggyengébb teljesítmény volt.

A tagok adatszolgáltatása szerint viszont 2014-ben ennél 29 százalékkal nagyobb értékű fejlesztés valósul meg 152 millió euró értékben. Növekszik a fejlesztések alapterülete is, a 2013-as 42 ezer négyzetméter után az idén 71 000 négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület munkálatai zajlanak.

"Három év után ez lesz az első alkalom, hogy az ingatlanfejlesztés teljesítménye javul" - mondja Takács Ernő, az IFK elnöke. "Az okok között szerepel a makrogazdasági mutatók és ezáltal a befektetői bizalom javulása, a GDP mértékének növekedése, amelynek köszönhetően az ingatlanfejlesztők késznek mutatkoznak akár spekulatív jellegű beruházások indítására is. További lökést adhat a növekedési hitelprogram második lépcsőjében kereskedelmi ingatlanfejlesztésre fordítható, olcsó hitelek megjelenése."

Felmentette első fokon Szilvásy György volt titokminisztert a Fővárosi Törvényszék.