Borsod;emberkereskedelem;prostitúció;Csincse;

- Munka helyett prostitúció - Emberkereskedőt fogtak

Emberkereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség egy csincsei férfi ellen, aki a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített külföldön két nőt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gaskó Bertalan elmondta, hogy a 45 éves gyanúsított tavaly májusban éttermi, kisegítő munkát ajánlott két nőnek, ezt Németországban kellett volna végezni. A két nőt a férfi Hamburgba szállította, de ott erőszakkal és fenyegetéssel prostitúciós tevékenységre kényszerítette őket, illetve később az egyik sértettet egy külföldi állampolgárnak "eladta".

A rendőrök a gyanúsítottat március 21-én elfogták, bűnügyi őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását - tette hozzá a szóvivő.

A baloldali összefogás törvényjavaslatot nyújt be, amely szerint a 2014-ben megválasztott országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatuk mellett arról is nyilatkozniuk kell, hogy a magyaron kívül más úti okmánnyal is rendelkeznek-e.