rendőrség;fosztogatók;

Fotó: police.hu

- Lebukott az "aranykezű", feladták magukat a többiek is

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hónapokon keresztül fosztogatta a kamionokat az M3-as autópálya kerekharaszti parkolójában, valamint Hatvanban és Zagyvaszántón.

Az ügyben a Hatvani Rendőrkapitányság indított nyomozást, miután ismeretlenek a járművek utasteréből rendre mobiltelefont, GPS készüléket és pénztárcát tulajdonítottak el.

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, majd pár napja több mátraverebélyi és endrefalvai lakosnál házkutatást tartottak, továbbá elfogták és előállították a rendőrkapitányságra R. Tibor mátraverebélyi lakost.

A 27 éves férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök, majd - őrizetbe vétele mellett - kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt.

A társaság többi tagja, az „aranykezűnek” hívott társuk őrizetbe vételét követően önként jelentkezett a Hatvani Rendőrkapitányságon.

P. Róbert 27 és P. Gergő 29 éves mátraverebélyi valamint O. Norbert 31 és O. Róbert 42 éves endrefalvai lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén eljárás indult.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének visszaállítás ígérte kormányra kerülésük esetén Mesterházy Attila szerdai békéscsabai fórumán.