Publicisztika;Malajzia;Malaysia Airlines;eltűnt repülőgép;

Az ausztrál légierő egyik gépe a maláj utasszállító feltételezett roncsai után kutat. Az időjárás nem könnyítette meg a munkát a

- Megvannak a roncsok?

Az eltűnt maláj gép utáni keresések során 122 olyan objektumot azonosítottak műholdak segítségével, amelyek az MH370-es járatához köthetők. Ezt jelentette be a maláj közlekedési miniszter sajtóértekezletén.

A tárcavezető azt is közölte, a képeket március 23-án vették fel. Egyes objektumok a 23 méteres nagyságot is elérik.

Ma folytatódhatott a lezuhant maláj gép utáni keresési akció. Kedden a rossz időjárás miatt az ausztrál hatóságok kénytelenek voltak felfüggeszteni a kutatást. Az Újkína hírügynökség szerint négy kínai hajó ért az Indiai-óceánnak arra a részére, ahol a roncsokat sejtik. Munkájukat öt gép segíti.

Elméletekből továbbra sincs hiány, mi történhetett a fedélzeten. A Mail Online meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a gép szándékosan ment 13 ezer méteres magasság fölé. Így akarták eszméletlenné tenni az utasokat. Ilyen magasságban ugyanis csak 12 percre elegendő az oxigén.

Kínos helyzetbe kerülhet a maláj légitársaság és a gépet gyártó Boeing: jelentős kártérítési per indulhat a két vállalat ellen – írta a CNN.

Napról napra csökken az esélye annak, hogy sikerül megtalálni az eltűnt maláj gép fekete dobozát. A várakozás és a gyász pillanataiban azonban kevés szó esik arról, mennyibe kerül a kutatási művelet, és egyáltalán ki fizeti majd. A keresésben eddig részt vett 26 ország azt hangoztatja, hogy a pénznek most nincs jelentősége. Egyelőre senki sem mer foglalkozni azzal, mikor döntsenek a kutatás leállításáról.

Konkrét összegekről eddig alig lehetett hallani. Warren Truss ausztrál kormányfőhelyettes csak annyit mondott, „sokba kerül majd”. Csak az amerikai védelmi minisztérium közölt pontos adatokat. Múlt pénteken a Pentaagon azt közölte, hogy az Egyesült Államok eddig 2,5 millió dollárt költött a keresésre, s összesen négymillió dollár folyósítanak erre a célra. Az összeg körülbelül április elejéig elég. A Pentaagon egy szóvivője azt is hozzátette, addig segítenek, amíg ezt a maláj kormányzat igényli.

Előbb-utóbb azonban fel kell vetni azt, kinek kell állnia a költségeket? A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szerint a baleset helyszíne dönti el, melyik országnak kel a zsebébe nyúlnia. Ha nemzetközi vizeken történik a baleset – s minden jel szerint ez esetben erről van szó – Malajziát illetik meg a költségek, mert a gép a Malaysian Airlines tulajdona volt.

A múltbéli tragédiákból alkothatunk némi képet arról, mennyibe is kerülhet a keresés. Amikor 1998-ban a Swiss Air gépe lezuhant Kanadában, a kutatás és a tragédia körülményeinek vizsgálata 40 millió dollárba került. Az Air France párizsi katasztrófája 50 millióba.

Szakértők szerint azonban az MH 370 esetében ennek a sokszorosáról lehet szó. Az amerikai ABC több száz millió dollárból indult ki. Annyi bizonyos, hogy a biztosító társaságoknak kilenc számjegyű összeget kell kifizetniük. A Credit Suisse 500-600 millió dolláros kártérítést is elképzelhetőnek tart.

Manapság nem is számít az olyan vállalkozás, amelynek nincsen Facebook-oldala. A közösségi portálok marketingcélokra való felhasználása elengedhetetlen stratégiai lépés, mert többnyire ingyen van, és mert a megosztásokkal, kommentekkel több emberhez jut el, mint bármely más reklám. Úgy tűnik azonban, derül ki a Time.com cikkéből, hogy hamarosan vége lesz az „aranykornak”.