választás;határidő;szavazatszámlálás;delegáltak;

- Közel 15 ezer delegált számolja majd a szavazatokat

Több mint 14 ezer delegáltat jelentettek be az áprilisi választáson induló pártok a szavazatszámláló bizottságokba - derül ki a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a határidő lejárta előtt néhány órával összesített adataiból. Delegáltakat pénteken 16 óráig lehet bejelenteni a helyi választási iroda vezetőjénél.

Az NVI pénteki adatai szerint 14 524 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba, a legtöbbet, 8 863-at a Fidesz-KDNP; a baloldali összefogás 3 961-et, a Jobbik 1 428-at.  A Magyarországi Cigánypárt 150, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt 61, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja 29, a Magyar Munkáspárt 21, az LMP 3, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt 2 delegáltat jelentett be a szavazatszámláló bizottságokba. Az NVI nyilvántartása szerint a Fidesz, a KDNP és a Magyar Munkáspárt is delegált közösen két tagot a szavazatszámláló bizottságokba. 

Egy-egy delegáltja van egyelőre az Együtt 2014 Pártnak, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Pártnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 - Európai Baloldalnak, valamint a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba (106 ilyen van az országban) összesen 314 tagot delegáltak a pártok. Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek ma 16 óráig jelenthetik be a választási bizottságokba delegált tagjaikat.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A szavazatszámláló bizottságokba - országosan 10 386 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek. A delegáltakat a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat. A megbízott tagokat az egyéni választókerületi választási bizottság elnökénél kell bejelenteni. A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, illetve részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében. 2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és az akkor még működő területi választási bizottságok munkájában.

Az MSZP szerint a választás tisztaságába vetett hitet rombolja, hogy 16 nappal az április 6-ai voksolás előtt még nem auditálták a választási informatikai rendszert.