Bulvár;mozi;Kína;látogatottság;popcorn;

Képünk illusztráció. Fotó: Alexander Heimann / Bongarts / Getty Images.

- "Popcornindex" a mozikban

Újfajta mutatóval fejezik ki Kínában a mozik népszerűségét: a "popcornindex", vagyis a nézőtérre bevitt pattogatott kukorica mennyiségéből vonnak le következtetést a látogatottságra. Ennek alapján a tavalyi évre vonatkozóan rekordnézőszámot könyvelhetnek el a filmszínházak Kínában.

Erről az ország legnagyobb mozihálózatát üzemeltető Wanda Cinema Line Corp. honlapján megjelent adatok tanúskodnak. Ezek szerint 2013-ban a Wanda-mozikban 390 millió jüanért (14,2 milliárd forint) adtak el pattogatott kukoricát, ami rekordnak számít, még ha a 4,1 milliárd jüanos (149 milliárd forint) összbevételnek ez mindössze a 9,5 százalékát tette is ki.

A pekingi filmszínházakban egyre növekvő pattogatottkukorica-fogyasztást figyelnek meg a szakemberek, s megjegyzik azt is, hogy e többnyire édesített, karamellizált termék fogyasztói árát nem ritkán 80 százalékos haszonkulccsal állapítják meg. A legnagyobb bevétel természetesen a jegyárakból származik, de az üzemeltetők egyre kevésbé tartják lebecsülendőnek a rágcsálnivalók, üdítők értékesítéséből származó profitot.

Az idén február hónapban különösen jól teljesítettek a mozik, mivel erre az időszakra esett a holdújévet köszöntő hagyományos tavaszünnep, amikor az emberek szabadságuk idején több időt és pénzt szánnak a kikapcsolódásra. Mindazonáltal a Wanda Hszinhua hírügynökség által idézett térségi vezetője szerint a közönségnek így is csak alig a 30 százaléka fogyasztott pattogatott kukoricát. Ezért a cég újabb ízek bevezetésén gondolkozik.

A moziipar gyors ütemű kínai fejlődését jelzi, hogy az országban az évtized végére összesen körülbelül nyolcvan új Imax-mozi épül, amivel a kelet-ázsiai óriás a világ legnagyobb Imax-piacává nőheti ki magát. A Wanda és az Imax korábban abban állapodott meg, hogy 2016-tól évente húsz új Imax-mozival bővítik a hálózatot, ezeknek a fele a legújabb lézertechnológiával lesz ellátva. A kínai óriáscég már több mint nyolcvan Imaxot üzemeltet.

Ami a filmvásznak számát illeti, míg például 2007-ben 3 ezer vetítőhely volt az országban, mára ez a szám 18 ezer fölé ugrott. 2013-ban a jegyeladások 21,8 milliárd jüant (794 milliárd forint) hoztak az ágazat szereplőinek, ami 54,3 százalékos növekedésnek felel meg éves viszonylatban.

Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint a kormány elbukta az államadósság elleni harcot, miután az adósság a GDP 84 százaléka fölé emelkedett. Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért politikusa és Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt gazdasági főtanácsadója sajtótájékoztatót tartott, ahol levetítették a "kormányváltó erők" egyik - az államadósság növekedéséről és a gazdasági növekedés hiányáról szóló - kampányfilmjét.