Eszerint agyunk 300 ezredmásodpercet használ fel annak megértésére, hogy egy személy véleménynyilvánítása vagy magatartása koherens-e azzal a lelkiállapottal, amelyet ki kellene fejezni: „Igazság-gépezetünk” a homloküregi agykéregben helyezkedik el, és akkor hozza meg az ítéletét, ha meghallgatta a „zsigerből” keletkezett érzéseket.
Annak bizonyítására, hogy milyen rövid egy hazugság élete, a kutatók felkértek 30 egyetemi hallgatót, hogy nézzenek meg 280 fényképet, amelyeken nyolc színész különböző lelkiállapotokat mímel. A fotók megfigyelése során (amelyeket az előadott érzelmek szóbeli leírása kísért), a diákok agyi aktivitását egy alacsony felbontású elektromágneses tomográfiával mérték. Ily módon kiderült, hogy agyunknak elegendő csupán 300 ezredmásodperc arra, hogy felismerje az ellentmondást a testbeszéd és a lelkiállapot között, amelyet ki kellett volna fejezni.
Az agy fent említett régiójában ütköztetik az előttünk álló személy mimikáját illető információkat azokkal a zsigeri érzésekkel, amelyek érzéseinkhez és legmélyebb érzelmi emlékeinkhez kapcsolódnak. Ezeknek az információknak a feldolgozásából keletkeznek az olyan döntések, mint például amikor megbélyegezzük a beszélgető társunkat, mint hazugot. És ha a feldolgozás nem pontos, előfordulhat, hogy a hazugnak sikerül őszintének feltüntetni magát.
Kár, hogy napjaink hazugság-gyárosai éppen agyunknak e „pontatlanságára” építenek, nem kevés sikerrel…