Nem maradt el minden nemzeti ünnepek kötelező vizuális eleme, a mély- és ősmagyar divatbemutató sem. A férfiak bocskaiba és attilába öltöztek: a fiatalabbakon jobbára csak a sújtásokkal díszített egyszerűbb változatot lehetett látni, az ínyenc idősebbek mindenféle kitüntetésekkel dekorálták. Több hölgy ugyanezt a változatot halott állatok szőrével kombinálva öltötte fel. Az ilyenkor valamiért ünnepinek vélt katonai gyakorló ruházatok és bakancsok is felbukkantak. Természetesen az az anyuka, aki igazán komolyan vette az ünnepet, még a maga előtt tolt babakocsit is csordultig tűzdelte kis nemzetiszín zászlócskákkal. Minden adott volt az ünnephez.
Nagy számban és erős üzenetekkel érkeztek a Kálvin térre saját nemzeti lobogóik és a Szolidaritás zászlói alatt a lengyelek. Hatalmas molinójuk két nyelven fogalmazta meg a fő üzeneteket: „Isten óvd meg Magyarországot és Lengyelországot” továbbá „Védd meg Európát a balliberális pestistől és a szivárványszínű üszkösödéstől.” Talán a nyomaték kedvéért néhai II. János Pál pápa portréját is mellékelték. Egy másik nagy transzparenssel azonban eléggé mellényúltak, vagy csak régről megmaradhatott a kissé idejétmúltnak tűnő követelést hirdető szöveg: „Le a kommunizmussal”. A lengyelekkel együtt csoportosultak a Fidesz civiljei, a CÖF-ösök is: zászlórengeteget lengettek, vezetőjük, Csizmadia László pedig a tévécsatornának nyilatkozott.
Végre elkezdődött az ünnepség. Számomra érthetetlen okból az ilyesminek kötelező tartozéka egy verselő, aki zavarba ejtően zihálva és kiabálva, már-már infarktus közeli állapotban szaval és mindig olyan költeményt, amiben egymást érik az olyan kifejezések, mint kettészakított nemzet, meg a szívünk vérébe mártott karddal írt üzenet. Az így teremtett vidám hangulatot csak fokozta a gyönyörű napsütés és a simogató szellő. Sokan napfürdőztek az ég felé fordított arccal – talán várták is valaminek a közeledtét onnan, de végül csak Orbán Viktor lépett a mikrofon elé. Kicsit hagyta magát tapsoltatni, majd – vélhetően rekordidő - 90 másodperc alatt már a választás reklámozásánál tartott, mikor kijelentette: „Minden évben elmondjuk: ez a március 15-e más, mint a többi. És milyen igaz: három hét múlva jön a sorsdöntő választás.”
Ezután – talán a tavasz miatt - egy viszonylag hosszabb, kertészeti blokk következett. Orbán némileg szabadabb stílusban, mint Bálint gazda az Ablakban, de lényegét tekintve ugyanarról beszélt: rügyek, szárba szökkenés, gyümölcse, satöbbi. Itt egy picit elvesztettem a fonalat, mert lekötött egy, a március 15-i ünnepek szereplői közül eddig hiányzó bohóc. A férfi tiritarka kezeslábasban, nagyorrú cipőben, piros orral és parókában flangált a tömegben. Követtem kicsit, mert azt hittem, itt van Bajnai Gordon is, de nem. Közben eltelt pár perc és Orbán már a rendszerváltásnál, a szovjet csapatok kivonulásánál tartott a beszédben, és éreztem, hogy itt veszi fel a szokásos, múzeum-kerti fonalat: jönnek a magyarokat elnyomó hatalmak, legyen az Bécs, Moszkva vagy Brüsszel. Érdekes, hogy most egyik város neve sem hangzott el, bár említette 2010-et, amikor felállította az országot az EU szégyenpadjáról, illetve elhangzott a muszkák, a labancok és a pufajkások kifejezés, meg valamiféle öltönyösök is.
A beszéd egyetlen viccesnek szánt része következett, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy a nemzeti dalban nem mutatna jól a rezsicsökkentés. (Hallottam valakit, aki látott valakit, aki mosolygott. ) Innen ugrottunk egy nagyot, és ismét az április 6-i választásnál járt a beszéd – legalábbis üzenetében. Hiszen – mint Orbán kifejtette – ma ugyanaz a cél, mint akkor a dézsma meg a robot eltörlésével: a rezsicsökkentés az igazságtalan terhek lerázása. A hallgatóság ezen a ponton megtudhatta, hogy „óriások vállán állunk, nagyszerű korszak kapujában.” Orbán Viktor ugyanis azon dolgozik 2010 óta, hogy a magyar név megint szép legyen, méltó régi nagy híréhez. Ez idő alatt –emlékeztetett – sikerrel védekeztünk a pénzvilág, birodalmi fővárosok és természeti katasztrófák ellen. Olyannyira, hogy „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”.
Érezhető volt, hogy közeleg a beszédben a katarzis, és úgy is lett. Még vont egy párhuzamot Orbán emlékeztetve, hogy „nemzeti alkotmányunk” úgy végződik – „Legyen béke, szabadság és egyetértés” - ahogy a 12 pont kezdődik, majd megállapította, hogy olyan időket élünk, amikor a gyengéknek és a gyáváknak nem osztanak lapot, ezért nagyon erősnek és egységesnek kell lennünk. „Az egység neve pedig április 6-a!” – adta ki a jelszót zárásként Orbán. A zenekar tust húzott, az emberek szétszéledtek, az öregasszonyok pedig a következő sarkon a villamoshoz csoszogva már recepteket, konyhai praktikákat osztottak meg egymással.
