Lényegében nem mondott semmi újat, persze tőle nem volt várható, hogy őszintén elmondja, hogy miért hagyta sorsára az ágazatot, miért lett ebben a kormányzati ciklusban az egészségügy a legmellőzöttebb terület.
Káosz és válság jellemzi a Fidesz négyéves országlását az egészségügy szinte minden szegletében. Nem önerőből süllyedt ilyen mélyre az ágazat. Az orvosok és ápolók lelkiismeretesen teszik a dolgukat a rájuk kényszerített korlátok között. Őket nem érheti szemrehányás. De a félelem és a kitapintható morális válság légkörében kell dolgozniuk. Reményeikben csalatkoztak, érdekképviseleteiket engedelmességre szoktatták vagy éppen lojális lakájok kezére adták, s ha mégis erőteljesebb kritikára vetemedett valaki, akkor belső elégedetlenséget szítottak vele szemben (például az orvosi kamarában).
Orbán kormánya az egészségügyet érintő megszorításaival elérte, hogy míg az egészségügy GDP-ből való részesedése 2010-ben még közel 6 százalékos volt, 2013-ban ez 4 százalék alá, vagyis történelmi mélypontra zuhant. Több mint 300 milliárd forinttal kevesebb pénzből kell idén gyógyítani, mint négy évvel ezelőtt és ezt nem lehet kommunikációs blöffökkel álcázni.
Hiszen aki ellátásra szorul, megtapasztalja, hogy egészségügyi katasztrófát szabadított Magyarországra a Fidesz. Időről-időre és éppen napjainkban is kiderül, hogy kórházak működése állhat le fizetésképtelenség miatt: már most több gyógyító intézményben nem tudják beszerezni a megfelelő gyógyszereket, nincs pénz villanyszámlára, nem képesek biztosítani a napi működés alapvető feltételeit. Azután persze jön a gyorssegély, egy kis alamizsna, amivel a csődöt éppen elkerülik, de az adósságcsapdából nem tudnak kimászni.
Azt persze már az első Fidesz-kormány idején is megtapasztalhattuk, hogy az egészségügy forrásainak bővítése nem tartozott a célok közé, úgy ítélték meg akkor és most is, hogy nincs politikai hozadéka annak, ha az egészségügyre áldoznak. Különböző címeken ugyan látszólag többletforrásokhoz jutott a gyógyítás, de amennyivel növekedtek a bevételei, annyival lépett vissza a költségvetés. Erre legjobb bizonyítékul a bérkiegészítések szolgálhatnak, mert a szükséges fedezet legnagyobb részét magának az egészségügynek kellett kigazdálkodnia - ahogy Münchausen bárónak a hajánál fogva kellett kihúznia magát és lovát a mocsárból.
Most sem akarja a Fidesz választási kampányának hangsúlyos elemévé emelni az egészségügyet, de azt elvárja, hogy az ágazati irányítók tömjenek be minden rést, amely látni engedné az egészségügy valós állapotát. Elvárja, hogy minden olyan tényezőt iktassanak ki, amely ellentmondana a bajokat elfedni hivatott kormányzati sikerpropagandának. Szócska Miklós államtitkár nem is gondolta volna, hogy milyen sok munkájába fog kerülni, hogy ennek az igénynek a tőle megszokott "magas színvonalon" eleget tegyen. Ő is tudja - vagy legalábbis tudnia kellene - hogy olyan egészségügyi rendszer alakult ki, amelyben még a szűkös előirányzatból is spórolni kell és emiatt a betegek sokasága nem jut hozzá időben közfinanszírozott technológiákhoz. A beutalások útvesztőiben sokszor a vakszerencse dönti el, ki milyen esélyt kap a minőségi ellátásra. Az orvosok nem azzal gyógyítanak, amivel lehetne, hanem azzal, ami éppen a kórház raktáraiban van. Kódolt a korrupció, konzerválódik a hálapénz.
Az államosítás lett az egészségügy mérgezett gyümölcse. A drámaian rövid idő alatt áthajszolt központosítás következtében az egészségügy szinte tetszhalott állapotba jutott. Példátlan hatalmi koncentráció valósult meg, az állam mindenhatóvá vált. Még a szocializmus idején sem volt olyan hatáskörhalmozás, amely az államosítást követően kialakult. A mini minisztériumnak titulált, kimondhatatlan nevű GYEMSZI (Gyógyszerészeti, Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) gyakorolja a tulajdonosi és fenntartói jogokat, a szakmai felügyeleti jogosítványokat, önmagát ellenőrzi, intézi a közbeszerzéseket.
Ma nincs olyan hiteles szervezet Magyarországon, amely képes lenne figyelemmel kísérni, hogy a betegek tényleg megkapják-e az őket megillető ellátásokat olyan tartalommal, amelyet egyébként jogszabályok garantálnának. Az ÁNTSZ-nek vannak ugyan jogosítványai a kórházak szakmai tevékenységével kapcsolatban, de még sohasem akart, illetve mert ezekkel élni. Ebben a lázas átszervezésben az egészségügyet irányító államtitkárság csupán biodíszletként szerepelt, hiszen a legfontosabb döntéseket nem itt, hanem valahol máshol hozták meg.
Jogos a kérdés, hogy hol vannak az orvosok, hol vannak az ápolók. A pénztelenség mellett a humánerőforrás krízise dominál. S hiába nevezték el a főhatóságot az emberi erőforrásokról, négy év alatt sem tudtak bíztató jövőképet adni az egészségügyi dolgozóknak. Az elmúlt években elhagyta a magyar egészségügyet négyezer orvos és elment az ezredik jól képzett ápoló is. És hogy a válságot tovább mélyítse a kormány, kényszernyugdíjba küldte a 62 év feletti orvosokat és ápolókat. Több mint 700 orvos nem vállalta a maradással együttjáró megalázó feltételeket és ők is elhagyták a közfinanszírozott kórházakat. Voltak ugyan bérkiegészítések, de ezek mértéke messze nem elegendő az elvándorlás lényeges lelassulásához, megállásához. Ma többen mennek el évente, mint amennyien az orvosi egyetemeken végeznek. Ki fog itt gyógyítani? Az egészségügy költségvetésének javítása pusztán politikai döntés kérdése, de a külföldre távozott orvosok és ápolók pótlásához hosszú évekre van szükség.
Durván megtámadta a Fidesz-kormány az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerkasszáját is. Hozzávetőlegesen 150 milliárd forintot emelt ki innen és ezt az összeget nem az egészségügy fejlesztésére fordította, hanem beáldozta az államháztartási hiány mérséklésére. A legkülönbözőbb trükkökkel és mutatványokkal megsarcolta a gyógyszergyártókat és diadalittas jelentésben tette közzé, hogy már több mint 30 milliárd forintot megspórolt ennek révén. Ezzel a diadallal csak az a probléma, hogy ebből a 30 milliárdból mindössze 7,5 milliárd forintot adott tovább a betegeknek. A többit az alultervezés kompenzálására fordította. Azt állítják, hogy a betegeket kevésbé nyomasztja a gyógyszerköltség. Ez az állítás is távol áll a valóságtól, hiszen a kisnyugdíjasok, illetve a több gyermeket nevelő családok nem érzékelik ezt a könnyebbséget, számukra a gyógyszerkiadás ma is az egyik legnyomasztóbb tétel. Gyógyszerügyben nem akar a Fidesz "rezsicsökkentést" végrehajtani.
A kormánynak nincs érdemi válasza arra, hogy miért hagyta sorsára az egészségügyet. A betegek jogainak csorbítása mellett az elmúlt időszak nem volt elegendő ahhoz, hogy a kormány legalább egy olyan intézkedést hozzon, amelynek egyértelmű kedvezményezettjei a betegek lettek volna. Ezeket nem helyettesítik a kommunikációs állítások. Az egészségügynek nincs más esélye, mint egy kormányváltás, illetve az, hogy az új kormány felelősen gondolkodik a gyógyítás jelenéről és a jövőjéről.