És itt álljunk meg egy pillanatra. Szokás azt gondolni, hogy akié a sajtó, azé a hatalom. Fordítva inkább igaz ez a tétel errefelé.
Akié a hatalom, azé a sajtó.(No persze, nem demokratikus országokról beszélünk.) De messze nem igaz, hogy elég a tévét, a rádiót, a lapokat megregulázni, és a nép szeretni fogja az ő kedves vezetőit. És nem csak azért, mert ma már az internet elég nehezen kézben tartható. Hogy egy szemléletes, de kétségtelenül meglehetősen szélsőséges példát mondjunk, a Ceaușescu-házaspárt pillanatok alatt kivégezték, a rendszer összeomlott - pedig a legeslegutolsó napig az a sajtó mást sem tett, mint dicsőítette a Kárpátok Géniuszát.
Mire ment vele?
Hétköznapi tapasztalatainkat legfeljebb ideig-óráig írja felül az, amit a médiából tudunk. Ugyanakkor kétségtelen, azt, hogy Orbán Viktor és köre gátlástalanul és mohón gyűjt magának vagyont, mondjuk onnan tudjuk, hogy akad egy kitartó és bátor újságíró, Ferenczi Krisztina, aki előássa a tényeket és még van hol megjelentetnie. Vagyis, szabad sajtó nélkül nem képzelhető el demokratikus ország. Ám a média megszerzése messze nem jelent életbiztosítást a hatalomnak.
Kétségtelen, a Fidesz már nagyon hamar rájött, szüksége van saját sajtóra. Olyan emberekre, akik az ő tenyeréből esznek, azt a írják és mondják a nyilvánosságnak, amit a gazdáik elvárnak tőlük. Nem ez a legegyszerűbb? A módszeresen és gátlástalanul kiépített Fidesz sajtóra, illetve a megszerzett közmédiára, persze nemcsak a tudatmódosítás várható reményében van szükség. A sajtó nagyszerű arra is, hogy közpénzeket villámgyorsan és "törvényesen" magánpénzekké konvertálhassunk. A nagy állami cég fent bedobja a súlyos százmilliókat hirdetés formájában, lent meg egy úgynevezett Fidesz közeli embernél csörög a kassza. Milliárdok kerülnek így közpénzből magánzsebbe. Amihez buta kis kollégáink relatíve aprópénzért asszisztálnak.
Ma az ellenzéki sajtó tönkretételének egyik legfontosabb terepe a gazdaság. Magánhirdető relatíve kevés maradt, a nagy bankokat, a biztosítókat kivéreztették, az autógyárakat, a telekommunikációs cégeket a válság és a különadók küldték padlóra. Igaz, még mindig van, akinél maradt valami. De ezek a cégek rendre azzal állnak elő, ellenzéki orgánumban ők inkább nem, mert akkor biztosan jön az adóellenőrzés, és az kinek kell. Maradnak a nagy állami hirdetők, akik viszont ma már pontosan tudják, mi a dolguk. Az "elmúltnyolcévben" például a Szerencsejáték Zrt. mindig ügyelt arra, hogy a Magyar Nemzet legalább annyit, vagy inkább többet kapjon, mint a Népszava. Ma már nem kell a látszatra vigyázni. Tessék a nullát jól beosztani.
Szokás persze kormánypárti politikusoknak felhorgadni ilyenkor, hogy igenis van itt ellenzéki sajtó, tessék ott a Klubrádió vagy éppen a Népszava. Csakhogy, ők aztán mindent megtettek, hogy ezek se legyenek. Csak éppen nem számoltak az ott dolgozók, és főleg a bátor hallgatók, olvasók áldozatvállalásával.
A Fidesz totális hatalomra tör. Mindent a kezébe akar kaparintani. Természetes, hogy a sajtó sem maradhat ki belőle. Ennek pedig számtalan módszere van - mert azért ennek a hatalomnak még sincs olyan durva lehetősége hazugságra bírni az egész sajtót, mint a fentebbi példánkban már emlegetett Ceaușescunak volt. A módszerek ma kifinomultabbak. A pénzről már szóltunk. Itt már igen sok minden el is dőlt.
De akadnak más ötletek is. A közmédia elrablása, pártkatonákkal való feltöltése nem túl eredeti gondolat. Mennyivel ravaszabb ezek után például az MTI szolgáltatásainak ingyenessé tétele. A kis rádiók készen kapják még a híreket is - nincs is ennél olcsóbb. Hát kapva kapnak a lehetőségen, az meg kit érdekel, hogy a hírekből így dől a kormánypropaganda. A lényeg, hogy "olcsóért" megvan. Ugye ez nem cenzúra? Csak éppen a körülményeket alakították úgy, hogy a kiéheztetett kis szerkesztőségeknek ne is nagyon legyen más választása.
Aztán ott a szisztematikusan - és nem egyszer állami pénzből - létrehozott Fidesz sajtó esete. Komoly médiabirodalom. Gondolom, a Magyar Nemzet címen megjelenő lapnál dolgozó derék kollégáim minden reggel köszönetet rebegnek Horn Gyulának is, amiért miniszterelnöksége idején közbenjárt azért, hogy az egykor komoly lap megmenekülhessen és a Fidesz szócsöveként tovább üzemelhessen. Ma ilyesmit el tudna bárki képzelni?
De a Fidesz nem veti meg a réteg- és szakmai lapokat sem. Hasznosak lehetnek még valamire alapon ezekből is bespájzolt, mégsem jó az, ha mindenki össze vissza írogat vitorlázásról vagy éppen vadászatról.
És a rádiók ügye? Addig-addig ment az ügyeskedés, míg végül egyetlenegy országos zenei csatorna maradt. És kié ez a rádió? Bizony, milliárdok folynak be innen a Fidesz-közelihez. (És erre nem lehet mentségük, hogy mindennek a létrejöttéhez a szocialisták asszisztáltak.)
Kétségkívül nagyobb falat a kereskedelmi tévék megfelelő irányba állítása. De a TV2 megvétele mutatja, hogy ez sem feltétlenül probléma. Kis kézügyesség kérdése az egész. Az RTL Klubnál meg elgondolkozhatnak azon, miként is lehetséges az, hogy bár az RTL Klub nézettsége jóval nagyobb, a hirdetési bevételek egyre jelentősebb hányada a TV2-höz folyik be? Vajon mi érdekli jobban egy távoli ország befektetőjét: az, hogy tisztességesebb híradót készítsenek a dolgozói vagy a szám, amely a bevétel oszlopban jelenik majd meg?
A Fidesz eleinte talán maga sem hitte, hogy milyen gyorsan és relatíve egyszerűen tudja meghódítani a sajtót. Ezért is hozott olyan törvényt, amely joggal váltotta ki nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közvélemény becsületesebb felének is a tiltakozását. A törvény ugyanis meglehetősen sok jogi lehetőséget adott, vagy részben ma már csak adott volna a beavatkozásra a kormánynak. Bár klasszikus cenzúra abban sem volt, de a sajtószabadságnak végképpen betett volna.
Emlékezzünk csak az üresen megjelent címlapokra - a Népszava egyik kezdeményezője volt ennek a demonstrációnak -, vagy éppen az Európai Parlament vitájára. Ma már tudjuk, a Fideszről minden lepereg, és a mi sajtószabadságunkat sem Brüsszelben fogják visszaszerezni.
A gyorsabb út a sajtószabadsághoz az, ha április 6-án megbukik az a kormány, amelyik alkotmányos puccsot követett el. Kétségkívül, a szívem sajogni fog, amikor látom, hogy miközben minket nagyjából tönkretettek, addig majd április 6-a után a nyíltan fideszes orgánumok állami hirdetési pénzhez jutnak. De ha ez a demokrácia ára, valahogy majd csak túl leszek rajta.
A másik út nyilván rögösebb. Ha marad a Fidesz, akkor sincs mese. Az ellenzéknek - sorai újjászervezésével együtt - végig kell gondolnia, mit tehet a szabad és független sajtó feltámasztásáért. Mert bár írásomat azzal kezdtem, hogy anélkül is összedűlhetnek önkényuralmi rendszerek - de azért normális viszonyok között nyilvánvalóan ez nem megy.
És nem beszéltünk még egy alapvető dologról. Miközben a Nemzeti Sport - az nb.1.hu lelkes beszámolója nyomán - megírta, hogy kedves vezetőnk focista fia csak a csapat érdekében szabálytalankodott a pályán, és nagyon finoman rántotta csak le az ellenfelet és lecserélték ugyan, de nagyszerű volt, életünkben egyre nagyobb teret foglal el egy új médium. S bár az írás eredetileg az interneten jelent meg, éppen ez az a fórum, ahol a legjobban működik az önkorrekciós rendszer.
Egy olyan, ahol egy efféle írás után tucatszámra születnek a gúnyos képek, a bejegyzések. Amivel talán még azt is el lehet érni, hogy a beszámolót írók alaposan meggondolják, mivel álljanak elő. Az internet mind több ember zsebében az a mobil eszköz, amelyen híreket olvas. A közösségi média,a Facebok, a Twitter, a Tumblr, az Instagram és társai, egészen új lehetőségeket jelentenek. És nincs az a Fidesz, amelyik ennek útját tudná állni. A hagyományos sajtó frakkját el lehet kapni. Az új világ ezen szereplőit már nem nagyon.
Csakhogy a Facebookon is csak úgy tud elterjedni, hogy az Orbán család szereti a földeket, ha Ferenczi Krisztina kollégám napra-nap kiballag Felcsútra és kiderít, amit csak lehet. Aztán megírja - és jönnek a megosztások, a kommentek és elterjed mindez egy olyan réteg körében is, amelynek tagjai esetleg soha nem vennének hagyományos újságot a kezükbe, s maguktól még az interneten sem kattintanának rá. Vagyis, az elkötelezett, hozzáértő újságírót, és a munkájához szükséges infrastruktúrát nem lehet megspórolni. Új nehézség, hogy ráadásul az anyagi nyereség, amely szükséges a gépezet folyamatos működtetéséhez, ezentúl jelentős részben a Google-nél vagy éppen Mark Zuckerbernél csapódik le.
A sajtó ma Magyarországon nem tud saját erőből kikecmeregni abból a válságból, ahová került. A független, a demokratikus sajtó különösen nem.
A Horthy-korszakban a Népszava szerkesztőségét többször megtámadta a felheccelt szélsőjobb csőcselék. Nem egyszer a lap olvasói védték meg a szerkesztőséget, a kiadóhivatalt. Ha ne adja Isten, de ma megtámadná valaki a Népszavát, vajon hányan sietnének a segítségünkre?
Persze, némi szerencsével, ez sosem derül ki. A baloldali közönség egy része valóban jelentős áldozatokat vállal a számára fontos sajtó fenntartásában, másik része pedig úgy gondolja, hogy az csak úgy van. Magától. És akkor biztosan lesz is. Magától
Mi meg sokszor úgy vagyunk vele, eszitek, nem eszitek, nincs más. Aztán csodálkozunk, hogy nem vagyunk elég fontosak. Sokszor szóba kerül a baloldali politika felelőssége abban, hogy ide jutottunk. De ezzel is mire megyünk? A sápítozással, meg a jaj, én mindig szóltam-féle megjegyzésekkel tele a padlás.
Kormánypárton vagy ellenzékben fel kell mérni, hogy egy autokratikus hatalom megbuktatható tán szabad sajtó nélkül, de akkor az nagy valószínűséggel nem tisztes választásokon történik, hanem forradalomban, felfordulásban, vérben és halálban. Ráadásul egy demokratikus rendszer csak úgy képzelhető el, ha létezik erős és független sajtó. Aki az erős és független sajtó ellensége, az a demokrácia ellensége. Az egyeduralmat akar. Az nem kívánja, hogy az emberek tudják, mi történik velük.
Persze az embereknek nem kell hagyniuk magukat.
Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell!