Szanyi Tibor;rezsicsökkentés;baloldali összefogás;

- Vonják vissza a besúgótörvényt!

A rezsicsökkentéssel összefüggő törvény visszavonására szólítja fel a kormánypártokat a baloldali összefogás, amely szerint besúgóvá teszi a közös képviselőket a jogszabály, amellyel kapcsolatban alkotmányossági problémák is felmerülnek.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, március 10-én lépett hatályba a törvény azon rendelkezése, amely adatszolgáltatást előírva a társasházak közös képviselőinek feladatává teszi, hogy a lakók minden "rezdüléséről" tudomást szerezzenek, azokat listázzák és ezekről a hatóságokat tájékoztassák. A korábban volt házmestereknél is "nagyobb szörnyet" akarnak csinálni a közös képviselőkből - fogalmazott. Szanyi Tibor elmondta, hogy a törvény a társasházak esetében megkülönbözteti a magánszemélyeket és a cégeket, amelyeknek nem jár a rezsicsökkentés.

Az ellenzéki politikus szerint tisztázatlan, hogy mi van azokkal a lakókkal, akik önkormányzati lakásokban laknak, jár-e nekik a rezsicsökkentés. Ugyancsak kérdésesnek nevezte, hogy mi van azokkal, akiknek a lakásába cég van bejelentve. Mi van akkor, ha a nagymama megengedi az unokájának, hogy a lakásába bejelentse a cégét? Akkor a nagymama elbúcsúzhat a rezsicsökkentéstől? - sorolta kérdéseit az MSZP-s képviselő, aki szerint a Fidesz így veszi vissza a korábban biztosított kedvezményeket.

Megjegyezte, hogy Európa legtöbb országában a magánszemélyeknek adott kedvezmények a kisvállalkozásoknak is járnak. Úgy értékelte, a Fidesz besúgókat akar csinálni a közös képviselőkből, és "ők akarják szétdúlni körülbelül egymillió ember életet pusztán azért, mert nem lehet tudni, hogy ha valaki lehúzza a WC-t az most céges minőségében, vagy pedig magánemberi minőségében tette".

Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa azt mondta, alkotmányossági problémák is vannak "a besúgótörvénnyel", mert a közös képviselőknek eddig adatkezelési joguk volt, és nincs törvényes felhatalmazásuk arra, hogy ezeket az adatokat továbbítsák egyes közműszolgáltatóknak. Felhívta arra a figyelmet, hogy miközben a Fidesz most több millió ember és kisvállalkozás adatait szeretné továbbküldözgetni, addig a föld- és a trafikpályázatok eredményét nem tette senki számára hozzáférhetővé.

Dorosz Dávid szerint az is problémát fog okozni, hogy sok helyen szívességi alapon látják el a közös képviseletet. Milyen helyzetbe kerülnek most ők, hogy járniuk kell majd a házat és "jobbra, balra kell majd kémkedniük"? - kérdezte. Hozzátette: a nagy társasházaknál cégek látják el a képviseletet, amelyeknek ez a kettős listázás többletköltséget jelent majd, ezért ők is díjat fognak emelni.  A PM politikusa hangsúlyozta, mindent megtesznek a törvény visszavonásáért, és biztos, hogy az adatvédelmi biztoshoz fordulnak az ügyben. 

A hvg.hu szerdán számolt be arról, hogy március 10-én lépett hatályba a rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításának néhány rendelkezése. A törvényt a fideszes Németh Szilárd és Rogán Antal nyújtotta be, azt február 6-án fogadta el a parlament.  A törvényben új adatszolgáltatási kötelezettséget írtak elő a társasházak és lakásszövetkezetek a nevében eljáró közös képviselőknek: ezentúl rendszeresen le kell jelenteni, a házban milyen arányban laknak olyanok, akik jogosultak a víz-, illetve szemétdíj után járó rezsicsökkentésre, és hány lakásnál nem jár a kisebb számla. A lap azt írja, hogy a törvény alapján a rezsicsökkentés csak azoknak a természetes személyeknek jár, akik saját jogukon használják az ingatlant. 

A hvg.hu szerint ha a kötelező adatszolgáltatásnak a közös képviselő nem tesz eleget, akkor a törvény értelmében ilyenkor a vízmű, illetve a kommunális szolgáltató az előírt két külön számla helyett csak egyet bocsát ki – ami nem tartalmazza a rezsidíj csökkentését, vagyis a megtakarítást kollektíve elbukták. A jogszabály kimondja, hogy ilyen mulasztás esetén is megilleti a rezsicsökkentés a természetes személy lakókat, és a díjcsökkentés elmaradásának terhét a közös képviselőnek kell viselnie.

Az ellenzéki összeborulást elemzők körében megfogalmazódott egy olyan álláspont, mely szerint a közös lista – ha másra nem is, de – arra egészen biztosan alkalmas lesz, hogy megakadályozza a Fidesz-KDNP kétharmadát - írja elemzésében az IDEA Intézet.