Tanult kollégám onnan a túloldalról már a múltkor azt énekelte meg kormánypárti lapjában, hogy milyen szép és üdvös is lenne, ha Magyarország "hexitálna", azaz kilépne az Európai Unióból.
A vélemény, tudjuk, nem áll messze Orbán Viktortól, s bizonnyal meg is lépné, ha nem lenne oly égetően nagy szüksége az uniós pénzekre.
Ma hazánkban a beruházások, fejlesztések döntő többsége eurós forrásokból készül; mi lenne a mi kormányunkkal, ha most, választások idején ne tudná szakmányban átadni a különböző EU-s támogatásokból épült létesítményeket.
Szóval a mi miniszterelnökünk fejében úgy állnak a dolgok, hogy kell az unió pénze, de nem kell a közösségi szabályrendszere. És eddig ezt tökéletesen meg is valósította: a pénzt begyűjtötte, az együttélés szabályait fölrúgta.
A lassú és nehézkes európai vezetés látja, tudja ezt, csak éppen tehetetlen. Tehetetlen, mert annak idején a belső rend kialakításakor nem úgy alkotta meg az uniós kódexeket, hogy lesz(nek) majd olyan kormányfők, akik - természetükből eredően - csak saját rendszerük szerint hajlandók működni. Épp ezért dolgozott ki most új szabályrendszert az Európai Bizottság; azért, hogy megvédje a közösséget a Magyarországhoz és Romániához hasonló alkotmányos visszafejlődéstől.
"Kemény" lenne az új regula, többek között azt mondja: olyan figyelmeztető eszközt hoznának létre, amely lehetővé tenné, hogy az EB "párbeszédet kezdjen az érintett tagállammal a jogállamot érő rendszerszintű fenyegetés súlyosbodásának elkerülése érdekében."
Ugye milyen súlyos szavak? Látom is magam előtt Orbánt, amit fájdalmasan felkiált: HEU, HEU. Sajnos a visszhang most is azt mondja: HEXIT, HEXIT…
