robbanótest;Nagybajom;harckocsiakna;

- Harckocsiaknát találtak Nagybajomban - kiürítik a környéket

Harminc házat kell ideiglenesen elhagyniuk az ott lakóknak a Somogy megyei Nagybajomban, mert egy harckocsiaknát találtak a község egyik utcájában - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje hétfőn az MTI-t.

Várkonyi Melinda elmondta, hogy a robbanótestet csatornázási munkálatok közben találták munkások a Kunmajor utcában. A harckocsiakna mellett több más, robbanótestnek látszó fémtárgy is előkerült a földből. A tűzszerészek megkezdték a terület felderítését, erre az időre 300 méter sugarú körben kiürítették a környéket, a Kunmajor utcát pedig lezárták - mondta Várkonyi Melinda.

A baloldali összefogás pártjai szerint a Fidesz több képviselőjelöltje, így Rogán Antal frakcióvezető is "többet költ a kampányra a törvényesen megengedett egymillió forintnál" - mondta hétfői, az V. kerületi önkormányzat előtt tartott sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja. Puskás András fideszes alpolgármester a helyszínen reagálva visszautasította, hogy a Fidesz bármely képviselőjelöltje túllépné a megengedett kereteket. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az egyéni jelöltek nem egy, hanem ötmilliót költhetnek.