2014. február 10-én a MAZSIHISZ vezetősége levelet írt a miniszterelnöknek és "egy olyan intézmény megvalósítását" javasolták, amelyben a magyar-zsidó együttélés a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisa, a közösen létrehozott értékek kerülnének bemutatásra."
A MAZSIHISZ azzal érvel, hogy tulajdonképpen csak fel kell világosítani arról a "zembereket", hogy milyen sok mindenben járultak hozzá a zsidók a magyar kultúrához. Ez azonban a "zemberek" zömét hidegen hagyja. Ez így volt 1938 után is, amikor szintén ezzel érveltek kiváló magyar értelmiségiek a zsidótörvények ellen, és ez így van ma is. És nincs is baj ezzel, hiszen végül is az emberi szabadság és méltóság tisztelete, az egyes nemzetalkotó csoportok egyenrangúsága nem múlhat annak méricskélésén, hogy melyik korban, melyik - azóta beolvadt - népcsoport, hogyan viselkedett. Ki tudja már, hogy hány kun vagy jász mit tett hozzá a magyar kultúrához a múltban, és ha netán volt, aki többet vagy kevesebbet, akkor annak mi köze egy mai kun vagy jász leszármazott egyenjogúságához?
Sajnos a legritkább esetben az a döntő, hogy az ember hogyan határozza meg önmagát. Sokkal fontosabb, hogy a társadalom hogyan látja. Sokan úgy látják a helyzetet, ahogyan Orbán Viktor: vannak "a" magyarok és vannak "a" zsidók. Nem véletlen, hogy Orbán egyik kultúrával foglalkozó nemzeti népbiztosa azt kifogásolta, hogy Konrád Györgyöt külföldön magyarnak tartják.
1945-ig az antiszemitizmus a rablógyilkosok ideológiája volt, és még a háború után is pogromokra került sor Magyarországon. A szocializmus azonban konszolidálta a helyzetet. A kommunisták, de sok zsidó származású ember is azt hitte, hogy ha nem beszélnek az antiszemitizmusról és ha nem használják azt a szót, hogy "zsidó", akkor az antiszemitizmus el fog tűnni. Nem tűnt el, mert ez nem ezen múlik.
Az antiszemitizmus sok ember számára megadja a lehetőséget a gyűlölet kiélésére. Ez a gyűlölet örömet okoz, hiszen a gyönge identitású embernek szüksége van valakikre, akiket kizár, akiket önmaga megerősítésére gyűlölni tud. Az összesugdosás, vagy alkalomadtán a hangoskodás a zsidókról élvezetet okoz, mert azt az illúziót kelti, hogy így most "mi" szorosan és biztonságosan összetartozunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen erős az antiszemita tradíció Magyarországon. Erre jellemző a református egyház példája: évtizedek óta eltűrik egy antiszemita, rasszista lelkész agitálását. Az antiszemitáknak van még egy hajtóerejük: az erkölcsi fensőbbség érzése. Ha úgymond a "zsidók", a "finánctőke" és a vele szövetséges liberálisok (a "libsik") uralják a világot, akkor ők odaállnak Oroszország és Irán mellé, amely a képzelt túlerő ellensúlya lehet. Az antiszemiták úgy állítják be, mintha Magyarországon nagy bátorság kellene az antiszemita diskurzushoz.
Ezeket az érzéseket táplálják Orbán és társai, akik egy "Veritas" nevű intézet állami hátterével ezúttal nem zsidótörvényeket akarnak bevezetni, mint a Horthy-korszak fajvédői, hanem "csak" politikailag rehabilitálni kívánják a Horthy korszakot miközben zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmussal szemben.
Ami, ha lefordítjuk, felér egy fenyegetéssel.
