Nevével is el lehet játszani. „Vela” spanyolul több értelmű szó, egyebek között „zarándoklatot” jelent. Ő valóban a Zene zarándoka, aki a maga forró latin temperamentumával spirituálisan is beteljesítő zarándoklatokat tesz az európai zenében, a gyermeki felfedezés örömével, tisztaságában, izgalmával. Talán éppen ezért választotta mostani programjába Rahmanyinovot és Muszorgszkijt, két olyan művet, amelyekhez képzeletünkben látvány is társul. Rahmanyinov Études-Tableaux-sorozata valóságos labirintus, tétova gondolatokkal, csendekkel és felkiáltásokkal, amelyben a zongorista egyre bátrabban haladt előre. Muszorgszkij Egy kiállítás képei viszont igazi közkincs, amelyből sokunkban él egy jól ismert hangzás, leginkább a Ravel-féle feldolgozás. Vela azonban az eredeti művet szólaltatta meg olyan fantáziával és sokszínűséggel, hogy nemhogy hiányérzetünk nem támadt, hanem még gazdagabbnak is éreztük így a darabot, mint nagyzenekarral. Mi több, a Gnóm és a Baba Jaga-tételeknél az sem lepett volna meg, ha hirtelen előbukkan valahonnan Lake és Palmer: ugyanaz a 20. századi feszültség és lendület áradt Alejandro játékából, mint Emersonék híres verziójából. A záróakkord a jazz-rajongóknak is kedves volt: Chick Corea Armando’s Rumbája, ami a maga műfajában ugyanolyan sláger, mint Muszorgszkij „tárlata”.
A publikum nem akarta elengedni az ifjú művészt. Vela előbb két Liszt-etüddel köszönte meg a rajongást, majd végezetül bemutatott egy romantikus darabot, amely a Love Story főcímdalát is megihlette.
Közben odakint szakadatlanul zuhogott az eső. De semmi sem homályosíthatta el azt a ragyogást, amint a Zene Zarándok Gyermeke átsugárzott ránk.