Az események drámai gyorsasággal követték egymást. Oroszország lényegében áldozatok és puskalövések nélkül átvette a katonai ellenőrzést az egész félsziget fölött. Ez a végeredmény, amit az egymással szembenálló felek különbözőképpen minősítenek. Kijevben agresszióról, az 1997-es orosz-ukrán barátsági szerződés és az 1994-es Budapesti Memorandum durva megsértéséről beszélnek. Ez a memorandum egy széles körű nemzetközi megállapodáshoz kötődik, amelynek keretében Ukrajna lemondott nukleáris fegyvereiről. Ennek fejében az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország arra kötelezték magukat, hogy tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, tartózkodnak az erő alkalmazásától, nem fenyegetik és gazdaságilag sem gyakorolnak nyomást rá.
Nehéz lenne azt állítani, hogy ez ne történt volna meg. A gazdasági nyomásgyakorlás már korábban bekövetkezett és folyamatos volt, a katonai erőszakra valamivel később került sor. Maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is jogi kiskapukat keresett, amikor az általa még mindig legitimnek tartott, megbuktatott ukrán elnökre, Viktor Janukovicsra hivatkozott, aki állítólag Moszkvától kért humanitárius segítséget az orosz lakosság veszélyeztetése miatt. Kétségtelen, hogy az új kijevi hatalom tálcán kínálta ehhez az érveket, miután parlamentje érvénytelenítette a 2012-es nyelvtörvényt, amivel a magyarokon kívül leginkább az orosz ajkú lakosságot sújtotta.
Túl későn jött az ideiglenes ukrán elnök döntése: mégsem írja alá a parlament döntését, így a nyelvtörvény továbbra is életben marad. Mire erre rászánta magát, a Krím-félszigetet már az oroszok uralták, már lezajlott az ukrán határ közelében a 150 ezer katona bevetésével rendezett nagyszabású hadgyakorlat, és Medvegyev orosz kormányfő rendelete is megszületett a Kercsi-szoroson átvezető, Oroszországot a Krímmel összekötő híd megépítéséről. Erről még 2010-ben egyezett meg Medvegyev és Janukovics, az új kijevi vezetésnek pedig eszébe sem jutott, hogy azt felmondja.
Természeti csodák birodalma
Oroszország korábban szavakban ugyan lemondott arról, hogy magához csatolja a félszigetet, ám a krími parlament döntése, melynek értelmében Oroszországhoz kívánják csatolni a félszigetet, ismét új helyzetet teremtett. A Kreml továbbra is lebegteti a katonai beavatkozás lehetőségét, alkalmat pedig mindig találhat rá. Túlnőne e cikk keretein, ha részleteznénk, mi minden történt a Krímben az elmúlt napokban. E helyett inkább vessünk pillantást ennek a térségnek a földrajzi helyzetére, stratégiai jelentőségére és viharos történelmére.
Elég a térképre tekinteni, hogy megértsük: a mintegy kétmillió lakosú Krím-félszigetet különleges földrajzi elhelyezkedése rendkívüli fontossággal ruházza fel. Ez a 26 100 négyzetkilométernyi terület mélyen benyúlik a Fekete-tengerbe, keletről az Azovi-tenger határolja. Olyan jelentős szárazföldi területek esnek a közelébe, mint a kőszénben és ércben gazdag Donyeck-medence, amely Ukrajna legnagyobb, egész Európának pedig az egyik legjelentősebb iparvidéke. Akié a Krím-félsziget az "rálát" Moldovára, Romániára, Bulgáriára, Görögországra, Törökországra, a Kaukázusra. A Wikipedia a szabálytalan formájú félsziget partjainak teljes hosszát 1000 kilométerben adja meg.
A természetvédelmi területeknek se szeri, se száma. A Krími Nagy Kanyon, az Ak-Kaja hegy, a Medve-hegy, a Nikitszkij botanikus kert, a "Varázskikötő" Nemzeti Park csak néhány a sok közül. A hegyi tavak, a védett fenyő, bükk és tölgyerdők, a mediterrán aljnövényzet párját ritkítja. Egyedül a jaltai hegyi erdő növényvilága 1356 fajból áll. 37 emlősfaj, 113 madárfaj, 11 fajta hüllő és négy fajta kétéltű él meg itt.
Egy fok híján azonos szélességi körön fekszik, mint a francia Riviéra. Kiváló éghajlatát annak is köszönheti, hogy a Krími-hegység vonulata védi a félsziget déli sávját az északi hideg légtömegektől. A 150 kilométer hosszú hegylánctól északra a sztyeppéken a forró nyár és a kemény tél az úr, a helyenként 1500 méter magas hegyek déli lábánál pedig a mediterrán klíma az uralkodó. A búja és változatos növényzet megragadó: pálmák, cédrusok, ciprusok, magnóliák, babérfák, oleanderek, mandula- és fügefák…
Mondanunk sem kell, hogy nem emiatt érdekli annyira a nagypolitikát a félsziget. Stratégiailag rendkívül értékes elhelyezkedése miatt Oroszország mindig is kiemelt figyelmet szentelt neki. S, hogy akkor miért mondott le róla? Az ok igen egyszerű. Nyikita Szergejevics Hruscsovnak, a kommunista párt első emberének meg sem fordult a fejében, hogy a Szovjetunió valaha is széteshet. Ezért aztán 1954-ben nagyvonalúan Ukrajnának ajándékozta a félszigetet. Nehéz lenne elhinni, hogy nem teljesen józan állapotában tette ezt, mint vélik egyesek. Valószínűbb, hogy az ukrán politikai életben játszott szerepe miatt a szívén viselte az ukrán tagköztársaságot, és döntésével gesztust kívánt gyakorolni. Amúgy, természetesen, senkit nem kérdeztek meg, a legkevésbé a félsziget lakosait, hogy mit szólnak ehhez a forgatókönyvhöz. Ez még mindig emberségesebb eljárásnak tűnt, mint Sztáliné, aki 1944-ben, miután visszafoglalta a Vörös Hadsereg a Krímet, a tatárokat a németekkel való együttműködés vádjával deportáltatta. A lakosságnak akkor 30 százaléka volt tatár, ma mintegy tizenkettő. A Szovjetunió felbomlása után Moszkvának rá kellett döbbennie arra, hogy ha elveszti a Krím-félszigetet, elveszti a Fekete-tengeri kijáratot is, Fekete-tengeri flottája pedig ellehetetlenül.
Hadihajók, harci gépek, helikopterek
Oroszország haditengerészeti bázissal rendelkezik Szevasztopolban, Szimferopolban és Feodosszijában. 388 hadihajója van. A dízelmeghajtású tengeralattjárókon, óceánjárókon, rakétahordozó cirkálókon kívül 161 harci gépe és helikoptere állomásozik itt. 25 ezer tengerészgyalogosa szolgál a félszigeten. Ittlétük gyakran vált kemény politikai csaták célpontjává, mivel Kijev szerződésszegéssel vádolva Moszkvát, többször követelte, hogy tárgyalják újra a bérleti szerződés feltételeit. Az ukrán diplomáciai jegyzékek csak röpködtek az orosz fővárosba az állítólagos törvénysértések miatt. Előfordult az is: amiatt tiltakozott az ukrán kormány, hogy atomtöltetű robbanófejek hordozására alkalmas rakétákat szállítottak a Krímbe, márpedig a flottaszerződés tiltja atomfegyver bevitelét ukrán területre.
Az eredeti bérleti szerződés, amelyet még Borisz Jelcin elnök kötött meg, 2017-ig lett volna hatályban. Julija Timosenko még miniszterelnökként kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz Fekete-tengeri flotta a félszigeten maradhasson. Mégis maradt. Az igazsághoz tartozik, hogy a Kreml más lehetőségeket is mérlegelt. Még Viktor Juscsenko ukrán elnöksége idején úgy tűnt, hogy a flotta főhadiszállását áthelyezik Novorosszijszkba, csakhogy a terv kivitelezhetetlennek bizonyult. Ha ezt meglépik, akkor kiszorították volna a kikötőből a kereskedelmi hajókat, és ami ennél is fontosabb, stratégiai pozíciókat vesztettek volna el. Viktor Janukovics elnökké választása hozta a fordulatot: 25 évvel meghosszabbította a fekete-tengeri flottáról szóló szerződést egészen 2042-ig. Okkal mondhatta az orosz haditengerészet volt parancsnoka: "A fekete-tengeri flotta mindig ott marad Szevasztopolban". Amikor ezt kijelentette, még senki nem látta előre azt a forradalmi vihart, amely elűzi hivatalából a szerződést megkötő ukrán elnököt. Moszkva ezért is tartotta fontosnak, hogy nyomatékot adjon annak: az új helyzetben sem hajlandó engedni Krímbeli pozícióiból, s ha ehhez az kell, hogy katonailag akár más ukrán területeken is beavatkozzon, arra is elszánja magát.
Természetesen a Krím nemcsak katonailag fontos terület. Természeti adottságai miatt virágzó a turizmusa. A szovjet korszakban a kisfizetésűek is megengedhették maguknak, hogy igénybe vegyék gyógyvizeit, szanatóriumait, szállodáit. Manapság inkább azok látogatnak ide, akiknek nagyobb a pénztárcájuk. A több mint félezer szanatórium és vendégház egyre több külföldit fogad. A turizmuson kívül a mezőgazdaság biztosít még bevételt. A gabona, a zöldség és a gyümölcstermesztés, a borászat feltűnőbb sikereket produkál, mint az a több mint ezer vállalat, amelynek zöme szintén a mezőgazdaság szolgálatában áll, vagy mint a vegyipar, a gépgyártás, a fémfeldolgozás vagy az olajfinomítás.
Viharos múlt – viharosabb jövő?
Beleszédül az ember, ha csak felületesen is képet akar magának alkotni a Krím-félsziget történelméről. Már az időszámítás előtti 6. században feltűnt a neve, igaz akkor Taurikének hívták a görög gyarmatot. Aztán jöttek az újabb hódítók: hol a Római Birodalom, hol a Bizánci Birodalom csatolta magához. De megfordultak itt a gótok, a hunok, a magyarok, a kazárok, a besenyők, a kunok, a tatárok is. Gyarmatokat hoztak létre a genovaiak, a 15. században részévé vált a Krími Tatár Kánságnak. 1854-55-ben Oroszország a britekkel, a franciákkal és a törökökkel küzdött meg a félszigetért. A krími háború a cári birodalom vereségével ért véget. A párizsi szerződés megtiltotta, hogy az oroszok hajóhadat tartsanak a Fekete-tengeren. Ezt a szerződést azonban még az első világháború előtt az események felülírták. Nem sokkal az után, hogy 1921-ben a vörös csapatok elfoglalták a félszigetet, az orosz föderáció része lett. A második világháború sem kímélte: 1941-ben megszállták a németek, és csak 1944-ben foglalta vissza a Vörös Hadsereg. Azzal is beírta magát a történelembe, hogy itt, Jaltában kötötték meg a győztes hatalmak vezetői, Roosevelt, amerikai elnök, Churchill angol miniszterelnök és Sztálin, Oroszország első embere egyezségüket Közép-és Kelet-Európa befolyási övezeteinek felosztásáról.
S mit hoz a jövő? Azt aligha, hogy a Kreml lemondjon erről a területről. Az sem várható, hogy bármilyen ukrán kormányzat alázatos partnere legyen Moszkvának a Krím ügyében. Ami bizonyos, hogy még Oroszországban is megvívják egymással csatáikat azok, akik megelégszenek az ukránok megleckéztetésével, és azok, akik ennél jóval többet akarnak: az egész félsziget visszacsatolását, de legalább is az itt élők jogainak kiterjesztését. Erre utaló jel van éppen elég. A Krími Autonóm Köztársaság parlamentje az Oroszországhoz csatlakozás mellett döntött, amiről népszavazást is rendeznek március 16-án. Bizonyosnak tűnik, hogy ennek a most folyó krími csatározásnak még nem értünk a végére.