- Ha leereszted, 100 fekvőtámasz büntetés. Mindenkííínek!!! - ripakodik rám Nagy.
Nem szúrhatok ki a csapattal. Összeszorítom a fogam, és reménykedem: ennél rosszabb már nem lesz. Már a bejutás sem volt éppen egyszerű. Rángattam az ajtót. Nem nyílt. Még bent se vagyok, még le se telt a 12 menet, és máris vereséget szenvedek?! - futott át az agyamon, miközben szemem megakadt a táblán: Kérem, csöngessen!
Többet ésszel, mint erővel?! Még itt is? Elhatároztam hát, odabent is ehhez tartom majd magam. De a súlyokat ez nem annyira hatja meg. És vendéglátómat, Nagy "Csonttörő" Jánost sem. A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián izzaszt bennünket. Kötélnek állt ugyanis, hogy pályafutásáról úgy beszélgessünk, hogy mindketten dolgozunk: ő edzést tart, én meg közben kérdezek.
A recepcióhoz érve kedves hölgy fogad. - Már várják önt, de előbb legyen kedves kitölteni ezeket a papírokat - s azzal a kezembe nyomja a lapokat. A szokásos dolgok, név, cím, telefonszám, aztán elakad a lélegzetem: vércsoport!
Hát jó, ha vér fog folyni, folyjon! De lehetőleg ne az enyém…
A létesítmény két teremből áll. Az egyikben egy ring van, a másik leginkább tornateremhez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy tükör borítja a falakat, mindenütt bokszzsákok, meg a plafonról lelógó, jól ismert kellékek, amiket olyan nagyon gyorsan szokás ütlegelni. Hivatalos elnevezéssel élve: fedeles labdák. Nagy siet elém, látom, elkerekedik a szeme.
Megadtam a módját, mit tagadjam: bokszcipő, bokszgatya, kár, hogy elfelejtettem beszerezni egy fogvédőt, a pépesített kolbászt tudniillik nem igazán szeretem. Mondom is Nagy Jánosnak, mi a probléma, amire rávágja: - Nyugi, helyretesszük a fogsorod!
Kezdetét veszi a bemelegítés.
Ezt Nagy segítője, Régi Dániel tartja, ősidők óta ismerik ők egymást, egy klubot erősítettek, mindketten a Vasasban versenyeztek, most pedig együtt próbálják kinevelni a jövő ökölvívó bajnokait. Az átmozgatás után jön az ugrókötelezés, ami maga a kínszenvedés. Hihetetlenül nehéz, még úgy is, hogy Nagy igyekszik hasznos tanácsokkal ellátni, mígnem annyival megelégszik: - Ha lehet, senkinek ki ne verd a szemét.
- Hogy jött ez az akadémia?
- A sorsnak köszönhetem. Összehozott a Magyar Kempo Szövetség elnökével, Lacza Ádám Illéssel. Jó ideje benne vagyok a szakmában, három évig a Budajenő Ökölvívó Klub vezetőedzője voltam. Aztán megalapítottuk a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiát, a napokban leszünk egy évesek.
Az izzadtságtól párás levegőben nekiállunk zsákolni, most hozakodom elő azzal, mesélje el, miért hagyta abba? Jobb ezen túlesni még a ringbe lépés előtt... "Csonttörő" egyedüli magyarként profi világbajnoki címmeccset vívhatott az Egyesült Államokban.
A Jorge Rodrigo Barriosszal a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoki övéért Los Angelesben vívott csatája azonban balul sült el: egy testre mért balos 49 másodperc alatt véget vetett a találkozónak, s mint utóbb kiderült, a karrierjének is.
- Miután hazaérkeztem, nem akartam pihenőt tartani. Rögtön mentem a következő edzésre, belevágtam keményen a munkába, hogy bebizonyítsam, ennél több van bennem. A menedzserem viszont nem segített. Ellőttem nála az esélyt. Nem úgy állt hozzám, ahogy szerettem volna, szóval elhatároztam, vele soha többet nem dolgozom. De mással se tudtam, a promóterem megakadályozott ebben. Jobbnak láttam, ha visszavonulok. Viszont most már munkára!
Kesztyűt húzunk, árnyékolunk, így vér, szerencsére, egyikünkből se folyik.
- Pedig fényes jövő előtt állt, főleg amikor elégtételt vett a Kovács "Koko" Istvánt legyőző Julio Pablo Chacónon. Sztár volt. Ma meg alig hallani valamit felőle.
- Nem hiányzik a felhajtás. Mindig is nyomasztott. Sosem közszereplő akartam lenni, hanem sportoló. A médiában való részvételt kerültem, ha muszáj volt, mentem, de ha tudtam, inkább kibújtam a feladat alól. Patakokban csurog rólunk a verejték, erről jut eszembe: - Hogy megy a horgászat?
- Nem igazán jut rá idő, a munka szinte minden időmet leköti. Viszont, amikor ki tudok kapcsolni, minden pillanatát élvezem.
A tréninget a levezetés zárja, nyújtó, lazító mozdulatokat végzünk. Faggatom erről, faggatom arról, nem akar jobban megnyílni.Áll előttem ez a szerény, egyszerű ember, akit megérintett a siker szele, aki eljutott az ígéret földjére, de megvetni a lábát ott nem tudta.
Úgy érzem viszont, hogy boldog, azzal foglalkozik, amit a legjobban szeret: az ökölvívással. Délelőtt és délután is edzést tart, hétvégénként pedig megpróbál versenyekre járni a csapattal, annyira elfoglalt, hogy még horgászatra sincs ideje.
Kezet fogunk. Elfáradtam. Ő is hazaindul, vége a napnak, de másnap egy újabb izzasztó nap kezdődik.