Már-már járványszerű depressziótól lehetett tartani az elmúlt hónapokban. Nem csupán az amúgy is túlságosan sötét napok hangolták le az embereket, hanem az is, hogy alig-alig bújt elő a nap, és még - Petőfivel szólva - "fáradt madárként" sem repült az égen alacsony röppályáján. Ráadásul még a havazás is elmaradt, a hó fehérsége sem világított, nem vidított.
Fotó. Thinkstock
Aztán az elmúlt napokban mintegy varázsütésre megváltozott minden. Az első jel a hajnali rigóktól jött. Amikor február közepén megszólaltak, azt hittük, rosszul hallunk. De hamarosan állandó vendégek lettek ablakunk alatt, és ismét beindultak azok a különleges koncertek, amelyek pirkadat előtt a szarkákkal kezdődnek, a cinkékkel folytatódnak, majd színre lép a legnagyobb sztár, a rigó. Az ember szinte önkívületben dobálná le ruháit a napsütésben, pedig azért még csalóka a fény, bár a távfűtött lakásokból már menekülni kell, mert a szolgáltatók nem vesznek tudomást arról, hogy odakint plusz 10 fok feletti a hőmérséklet.a
A betonrengetegben is szemlátomást naponta duzzadnak a fákon a rügyek, a városi parkokban egymás után dugják ki fejüket a pipitér, a gyermekláncfű és az ibolya virágai. A piacon olyan illat terjeng, mintha mindenki fokhagymás lángost enne. Pedig csak a medvehagyma árasztotta el a standokat. Tavaly április végén szedtük valahol a Dunakanyarban, nem is akarjuk elhinni, hogy nem üvegházi. Ha azonban így állnak a dolgok, lehet, hogy át kell programoznunk gyógynövényszedési és befőzési naptárunkat, ami tavaly májusban kezdődött a csalánnal, a bodzával és a rebarbarával.
A kertészek azért félnek egy kicsit. Mi lesz, ha megint jön egy olyan hideg, mint tavaly éppen március 15-én és elfagy minden? Bízzunk abban, hogy a Természet kegyes lesz hozzánk, és sok-sok örömteli napunk lesz, virág- és gyümölcsillatban.