Fidesz;nyugdíjasok;MSZOSZ;

Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke is felszólalt a rendezvényen. Fotó: Vajda József/Népszava

- Nyűgnek tartott idősek

Legyen újra rugalmas a nyugdíjba vonulás és állítsák vissza a rokkantnyugdíj rendszerét - egyebek közt ez hangzott el tegnap azon a rendezvényen, amelyre az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége, a Nyugdíjasok Országos Képviselete és a Vasutasok nyugdíjas szervezete hívta a politikai pártok képviselőit. A párbeszédre, a programok ismertetésére szóló meghívást a demokratikus ellenzéki pártok elfogadták, a Fidesz és a KDNP azonban nem.

Rezervátumban tartaná a Fidesz-kormány az időseket - ez is elhangzott azon a rendezvényen, melyet a legnagyobb idősügyi szervezetek kezdeményeztek. A politikai pártok képviselőit hívták meg azért, hogy az idősek megismerjék a nyugdíjasokat érintő programjukat, és egyúttal az idősszervezetek is ismertethessék követelésüket.

A meghívást szinte valamennyi demokratikus baloldali párt elfogadta, a Fidesz és a KDNP viszont egyetlen delegáltat sem küldött. Ezt a résztvevők úgy kommentálták: a kormánypártok az elmúlt négy évben sem voltak nyitottak a kommunikációra, a párbeszédre, és ehhez még a választások előtt is következetesen ragaszkodnak.

A pártok képviselői egyetértettek abban, hogy a nyugdíjba vonulást újra rugalmassá kell tenni, és vissza kell állítani a korhatár alatti, illetve a rokkantnyugdíj rendszerét. Korózs Lajos, az MSZP szakpoltikusa a többi között arról beszélt, elfogadhatatlan a rokkantnyugdíj rendszerének felszámolása. Úgy fogalmazott, a nyugdíjbavonulás tervezhető, de a baleset vagy a tartós betegség nem. A kormány mégis kiszolgáltatottá tette őket, pedig közülük nagyon sokan hosszú szolgálati idővel rendelkeznek. Korózs kijelentette: jogtalan, hogy ezek az emberek ma nem kapnak nyugdíjat.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa szerint az idősek számára a kiszámíthatóság a legfontosabb. Elfogadtatatlannak nevezte, hogy a mai poltikai légkör mélyen belenyúl a magánéletbe. Kifogásolta a visszamenőleges hatályú törvényhozást és azt, hogy az emberek a nyugdíjkorhatár előtt is elveszíthetik a munkahelyüket.

A Demokratikus Koalíció politikusa, Szűcs Erika a szocialista kormányok nyolc évére emlékeztetett. Amikor bevezették a 13. havi nyugdíjat, és megalkották a nyugdíjkorrekciós programot, akkor éppen az előző Fidesz-kormány hibáit korrigálták - mondta. Ő is kiemelte, mennyire fontos, hogy az idősek biztonságban érezzék magukat. Megjegyezte, kevés az infláció mértékével emelt nyugdíjemelés, mert - mint fogalmazott - a idősek tavaly megtapasztalhatták, mit is jelent ez. A mesterségesen lenyomott infláció miatt elmaradt a szokásos novemberi, visszemenőleges nyugdíjkorrekció, és - ha a Fidesz-kormány marad - ez bármikor, akár januárban, az éves emeléssel is előfordulhat.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke úgy fogalmazott: Magyaroszág lassan unokák nélküli országgá válik. A jelenlegi kormány éket vert a generációk közé, és ez - szerinte - bűn, hiszen azt az üzenetet közvetíti, hogy ebben az országban nem érdemes megöregedni. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja pedig a legsürgetőbb feladatnak a kormnányváltást tartotta.

Az idősek képviselői ismertették kilenc pontos követelésüket, egyebek között azt, hogy kormányváltás után az alaptörvény garantálja a nyugellátást, legyen újra olyan Idősügyi Tanács, ahol érdemi párbeszéd folyik, és a korhatár előtti nyugdíjak visszaállítását is sürgették.

Megtiltotta a rendőrség a korábban szombat délutánra, a fővárosba meghirdetett zsidóellenes tüntetés megtartását - értesült lapunk. Mégpedig amiatt, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint "a rendezvény célja magában hordozza annak a veszélyét, hogy szélsőségesen, kirívóan közösségellenes megnyilvánulást válthat ki", és "reális a veszélye annak, hogy a rendezvény megtartása alapjogokat sértene".