nyomozás;Hódmezővásárhely;

- Nyomozás indult egy hódmezővásárhelyi jelölt ajánlásai miatt

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség egy hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság által tett feljelentés alapján – közölte az MTI érdeklődésére Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán

 A Csongrád megyei 4-es választókörzet választási bizottsága február 28-án elutasította Tóth Ernő, a Kisgazdapárt és a MIÉP közös egyéni képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét. Az indoklás szerint összesen nyolc ajánlóíven kétséges volt az aláírások hitelessége. A jelölt a helyi választási bizottság határozata alapján így a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 451 ajánlást mutatott be.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozat szerint a bizottság hétfőn azonban – miután a jelölt megszerezte a hiányzó ajánlásokat - nyilvántartásba vette Tóth Ernőt.

A magyar-osztrák kapcsolatok kiemelkedően fontosak, az esetleges kisebb-nagyobb viták ellenére a szilárdságukat soha semmi és senki nem kérdőjelezheti meg - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán Budapesten.