baleset;csatár;

Forrás: police.hu

- Tetejére borulva állt meg az autó - Fotó

Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy 50 éves egervári asszony abban a közlekedési balesetben, amely még kedd délután történt a 74-es főúton, a Csatári elágazónál.

Az eddig információk szerint a nő Volkswagen típusú autójával közlekedett Zalaegerszeg irányából Hahót felé, amikor eddig még tisztázatlan körülmények között elvesztette uralmát járműve felett, majd többször átfordult a tengelye körül és végül a tetejére borulva állt meg. A vezetőt a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték.

 Jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte szerdán a Szegedi Járásbíróság azt a görög sofőrt, aki járművével február 3-án az M5-ös autópályán elsodort két rendőrt, aki igazoltatni akarta őt.