áramszolgáltatók;ELMŰ;ÉMÁSZ;

- Készül a közgyűlésre az Elmű-ÉMÁSZ

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. igazgatósága 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot ugyanakkor.

Az Elmű igazgatósága javaslata szerint 2650 forint osztalékot kaphatnak a tulajdonosok részvényenként. Az ÉMÁSZ igazgatósága összesen közel 9 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja, ami részvényenként 2950 forint.

A napokban előrehozott adatszolgáltatási kötelezettséget írt elő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az Elmű-ÉMÁSZ cégcsoportnak. Ezzel világossá vált, hogy a komány ezt a társaságcsoportot vádolta meg "vagyonfeléléssel és pénzkimentéssel". A cégek "bűne" az, hogy áprilisról előrehozta a közgyűlését, amelyen egyebek mellett az osztalék kifizetéséről is dönthetnek a tulajdonosok.

Egyes szakértők szerint a kormány a cég vegzálásával azt akarja elérni, hogy az Elmű-ÉMÁSZ csoport ne fizethessen osztalékot a tulajdonosoknak. Pedig a csoport részvényeinek csaknem 16 százalékát az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-n keresztül az állam birtokolja, tehát a költségvetés is bevételtől esne el.

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Szabó Rebeka, az Együtt - PM szakpolitikusa, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester nem létező sertései és sokmilliós sertéstámogatása ügyében. A feljelentés alapját a hvg.hu oknyomozó munkája képezi, amely szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Búzakalász 66 Kft. 2013-ban 7,4 millió forint állatjóléti támogatást kapott a sertései után. Szabó Rebeka szerint ez az ügy is rávilágít arra, hogy csak a kormányváltás állíthatja meg azt a folyamatot, hogy "a Fidesz és Orbán Viktor saját barátait és üzlettársait pénzeli, immár a törvényesség látszatára sem ügyelve."