Az orbáni választójogi rendszer egyik legnagyobb bűne az, hogy megosztja a magyar állampolgárokat, és megbünteti azokat, akik amúgy anyagilag is hozzájárulnak az ország működéséhez. Miközben a határon túli magyarok kényelmes (és kormányzati csalásra lehetősége adó) módon levélben is szavazhatnak, a Magyarországon felnevelkedett, de külföldön dolgozó állampolgárokat lényegében megfosztja a szavazati jog gyakorlásától a Fidesz-rezsim. Hiszen a Nyugaton helytálló, minden euróért, fontért és dollárért keményen megdolgozó magyarok közül nagyon kevésnek van lehetősége hazarepülni, vagy a magyar külképviseletre elutazni azért, hogy leadhassa a szavazatát.
Ez a különbségtétel eleve megkérdőjelezi a választások tisztaságát. Az általános és egyenlő választójog azt jelentené, hogy minden választásra jogosultnak azonos értékű szavazati joggal kellene rendelkeznie. Tényként kell megállapítani, hogy ez az egész szabad világban érvényes elv nem érvényesül a 2014. áprilisi magyarországi választásokon.
Ráadásul ez az elemi jogsértés pontosan azokat zárja ki az állampolgári jogok gyakorlásából, akik nehezen megkeresett és hazautalt jövedelmükkel felszínen tartják a magyar gazdaságot. Világbanki adatok szerint a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai a magyar GDP 1,85-át teszik ki, vagyis nélkülük a hazai GDP nem csak stagnálna, hanem jelentősen vissza is esne. Még Varga Mihály gazdasági miniszter is kénytelen volt elismerni, hogy a külföldön dolgozó honfitársaink hazautalt pénze hozzájárul a magyar gazdaság "stabilabb működéséhez". Bár valódi demokráciában a szavazati jogot sohasem szabad a jövedelmi viszonyokhoz kötni, az azért nemcsak a jogszerűséggel, hanem a józan ésszel is ellentétes, ha egy rendszer éppen azokat bünteti a szavazati jog korlátozásával, akik eltartják az államot.
Az Orbán-rezsim persze jó okkal gondolja úgy, hogy a Nyugaton dolgozó magyarok közül kevés lelkes támogatóra számíthat. A külföldön dolgozó fél millió magyar nyilván nem sorolható egyetlen homogén politikai táborba sem. De távozásuk okai, a nyugati demokratikus és multikulturális légkör, valamint az itthonról érkező hírek miatt többségük kritikával szemléli a hazai állapotokat. Aki a munkanélküliség, az alacsony bérek, a közszférában lezajlott politikai tisztogatások miatt kényszerült külföldre, az eleve nem számítható a kormány hívei közé.
Azok a fiatalok, akik a hazai jobboldal által folyamatosan támadott rétegekbe tartoznak - zsidók, melegek, az alternatív kultúra hívei, külföldiek házastársai, könnyű kábítószert fogyasztók - szintén nem a Fidesz táborát gyarapítják. (Sajnos az ellenzéki pártok sem nagyon találnak utat hozzájuk.) És sokan vannak olyanok is, akik ugyan minden politikai szimpátia nélkül utaztak ki Nyugatra, de ott azt látják, hogy a kormányok szabadon bírálhatóak, szociális és szakszervezeti jogok is vannak, s a munkahelyeken mindenféle nációból jött emberek együtt dolgoznak. S nem az a legfontosabb, hogy ki magyar és ki nem magyar, hanem az, hogy ki a rendes ember, és ki nem az. Aki egyszer megtanulta ezt az egyszerű igazságot, az jobboldali demokrata még lehet, de a nacionalizmust és a magyarkodó propagandát mindig utálni fogja.
A magyarok és más, új tagállamokból érkezők szabad munkavállalása sajnos több nyugat-európai országban is kampánytéma lett. A nyugati jobboldali pártok - a Fidesz "testvérpártjai" - egyre hangosabban követelik a Kelet-Európából érkezők jogainak és szociális juttatásainak megkurtítását. Ha Orbán azt hirdeti, hogy "Magyarország a magyaroké", akkor ők meg azt mondják, "Nagy-Britannia a briteké", ahol a magyaroknak nincs semmi keresnivalójuk.
A Fidesz Európa-ellenes demagógiája azzal a veszéllyel jár, hogy rásegít erre az Unión belüli szabad mozgást korlátozó, nyugati jobboldali hecckampányra. Hiszen ha a magyar kormány tagadja az uniós tagság előnyeit, akkor azokat a nyugati választók vélt és rövidtávú érdekeinek megfelelően miért ne lehetne megkurtítani? Míg a Bajnai-kormány idején kinevezett Andor László uniós biztos határozottan küzd a kelet-európaiak szabad munkavállalásáért, addig Orbánék jobbára hallgatnak ebben a kérdésben. Orbán Viktor Londonban lelkesen fotóztatta magát a kelet-európaiak elleni kampányt vezénylő David Cameron brit miniszterelnökkel, s nem láttuk jelét annak, hogy ki mert volna állni az ott dolgozó sok tízezer magyarért.
Bizony reális veszélyként kell azzal számolni, hogy ha Magyarországon megerősödik az Orbán-rezsim, s a májusi európai parlamenti választásokon a jobboldal győzne, akkor a nyugati kormányok megnehezíthetik a magyarok külföldi munkavállalását. S az eddigiek alapján biztosak lehetünk benne, hogy ilyen esetben Orbánék pisszenni sem mernének nyugati jobboldali elvbarátaiknál. Bár a külföldön dolgozó magyarok többsége a szavazati jog korlátozása miatt nem tud élni szavazati jogával, itthon maradt családtagjaiknak érdemes megfontolniuk saját érdekeiket.
Ha itthon és Nyugat-Európában is győz az idegenellenes, jobboldali kurzus, akkor a ma eurókat, fontokat, svéd koronákat hazautaló családtagból könnyen hazai munkanélküli, vagy éhbéren tartott közmunkás lehet.
