Az Orbán kormány kiteljesedő második kormányzása négy évének gazdasági és szociális intézkedéseit kísérő társadalmi és politikai fejlemények élénk közbeszéd tárgyává tették a migráció kérdését. Alig néhány éve még érdeklődő közömbösséggel kísérte a hazai szakpolitika az Unió bővülésekor a többi tagállamból meginduló munkavállalást, és a "magyar ember" mobilitásának hiányát, rugalmatlanságát ostorozva példaként említették hasonló közbeszédek a szorgalmasabb, vállalkozóbb lengyeleket, olykor az ügyes és alkalmazkodásra kész románokat.
Mindez ma már régmúltnak tűnik. A közbeszédben a migráció soha nem látott mértékéről hallunk, a sajtóban és politikusok értékelésében megjelenő, majd ismétlődően visszaköszönő "szakértői" becslésekre alapozott "drámai jövőkép" rajzolódik ki. Mit jelez a migráció gyors növekedése, milyen tényezők vezettek a robbanásszerű változáshoz? Megfogalmazhatunk-e várakozásokat, rövid és hosszabb távú hatásokat a migráció alakulásával és következményeivel kapcsolatban?
A migráció a számok alapján
A migráció korábban Magyarországon alig érzékelhető jelenségének felerősödését valóságos számháború követte, igazolandó annak gazdasági és társadalmi jelzését. Nem mindegy azonban, mit mérünk és hogyan! A migráció volumene és pontos leírása nem egyszerű, szellemesen a migrációs kutatások akadályának értékelte az adatok hiányát Oded Stark közgazdász. Migráns, aki külföldi állampolgárként él, dolgozik egy másik országban, más számbavételek a külföldön születettek tágabb körére terjesztik ki az értelmezést. Sokan - különösen az utóbbiak - már évtizedek óta élnek más országban, őket semmiképp nem tekinthetjük az erősödő új migráció szereplőinek. A migránsok természetük szerint mobilak, különösen akkor, ha szabadon változtathatják lakhelyüket és nem ütköznek adminisztratív korlátozásokba. A migráció pedig mindinkább az otthon és a célország közötti folyamatos, cirkuláris áramlás formáját ölti.
A rendszerváltozás óta a migrációt választó magyarok meghatározó többsége rövidebb-hosszabb ideig a fejlettebb uniós országokban él és dolgozik. Mindez nem végleges és egyirányú folyamat, egy részük hazatér, mások ismétlődően útnak indulnak. A magyarországi migráció célországa hagyományosan Németország, Ausztria, és újabban az Egyesült Királyság, kisebb arányban Európa többi országa. (Az EU országain kívülre irányuló vándorlás aránya a vizsgált időszakban szerény.) A migráció nagyságát a külföldön élők és dogozók állománya, intenzitását a növekedés alakulása mutatja.
A magyarok migrációjában Németország súlya, jelentősége meghatározó, de minden célország irányában egyértelmű a növekedés, amit az Unión belüli szabad mozgás lehetősége is terelt. Németország és Ausztria munkapiaca 2011-ben nyílt meg a szabad munkavállalás előtt, ezt a korábban is számottevő magyarországi migráció látványos növekedése követte. Az Egyesült Királyságban és néhány más országban az uniós csatlakozással (2004. május 1.) a munkavállalás is szabaddá vált, az Egyesült Királyság vonzereje bizonyult különösen erőteljesnek. A magyarok érdeklődése kezdetben messze elmaradt az új EU országok többségéből akkor robbanásszerű növekedésnek induló migráció intenzitásától. A lehetőséget sokáig nem érzékelték a magyar polgárok, mára azonban mindhárom fontos célországban (Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban) az új EU országok közül a magyar munkavállalók száma növekszik a leggyorsabban. Mi változott?
Okok, magyarázatok
Az emberek mindenekelőtt az elérhető bér- és a munkavállalási lehetőség, az ezekben mutatkozó különbség, illetve az ezekkel kapcsolatos várakozás alapján hozzák meg a migrációval kapcsolatos döntést. A remélt előny mellett az ilyen döntéseknek tetemes - és csak részben közvetlenül pénzben mérhető - költségei vannak: utazás, lakásváltoztatás és költözés, információszerzés, a szülőföld elhagyása és a család hiánya, a kapcsolatok és a biztonság elvesztése, környezetváltozás és a fogadó országban lehetséges elutasítás. Azok indulnak el, akiknek mindez várhatóan megtérül, ha rosszabb a helyzet, többen. Nagyobb valószínűséggel a fiatalok, az iskolázottabbak. A szegény területeken élők, az iskolázatlanabbak kimaradnak vagy sikertelenül indulnak útnak. Az újabb vizsgálatok szerint a migrációs döntést nem is önmagában a bérkülönbségek, inkább az életminőség vagy a relatív gazdagság, a referenciacsoporthoz mért helyzet határozza meg.
Magyarországon a viszonylag alacsony munkanélküliség, a reálbérek növekedése és a munkanélküli és a jóléti rendszer kínálta lehetőségek mellett a külföldi munkavállalás a kétezres évek derekán nem volt kényszerítő opció. Aki ezt választotta, saját helyzetének, lehetőségének, a jobbítását remélte a kínálkozó lehetőségtől. A gazdasági mutatók romlására érzékenyen reagált a migráció. Az első érzékelhető növekedés a Gyurcsány kormány 2007-es megszorításaira adott válasz volt. A pénzügyi válság időszakában a munkalehetőségek összeszűkülése a migrációt általában visszafogta, de még ekkor sem csökkent az elvándorlás, sőt folyamatos maradt a növekedés, majd a folyamat 2010 után ugrásszerűen felerősödött.
A gazdasági visszaesésnek, majd a növekedés elmaradásának, a reálbérek folyamatos csökkenésének (valamint a kiegészítő juttatások folyamatos nyirbálásának, az egykulcsos adó okozta hatásoknak), a segélyrendszer és a korengedményes nyugdíjazási formák többszörös radikális megkurtításának, a munkalehetőségek szűkülésének és a valós (közfoglalkoztatástól megtisztított) foglalkoztatási szint stagnálásának hely hiányában itt nem részletezhető folyamata és a mindezt kísérő bizonytalanság és kilátástalanság erősítette a migrációt.
A felsőoktatás radikális átalakítása, az egyetemi képzésbe belépés és az oktatás színvonalának "költséghatékony ösztönzése", az egészségügyi rendszer bizonytalan reformja és elmaradt bérei, további intézkedések mellett, a kvalifikált szakembereket és a diákokat is migrációra ösztönözte. Összességében a külföldön munkát vállaló magyarok nagyobb része középfokú végzettségű szakmunkás vagy szakközépiskolai, gimnáziumi végzettségű. A migráció a célországok szerint nagyon különböző a felsőfokú végzettségűk aránya az Egyesült Királyságban magas.
Várakozások, lehetséges alternatívák
A tükörstatisztikák szerint 2012 végén az EU fejlett országaiban élő és dolgozó migránsok száma meghaladja a 300 ezer főt. (Bárha a többi régióba költözők aránya szerény, becslésünk alsó becslésnek tekinthető és nagyjából egyezik a KSH hasonló nagyságrendű és hasonló tartalmú becslésével. HIVATKOZÁS) Aggasztóbb, hogy ez a szám 2010 és 2012 között két év alatt emelkedett másfélszeresére, rövid idő alatt 100 ezer fővel nőtt. Egyszerű trend illesztéssel a jövőbeli kilátások két lehetőséget vázolhatjuk. Figyelembe véve a korábbi időszak lassú, majd fokozatosan felgyorsuló migrációját a jelenlegi rövidtávú trend lelassul, de így is 5 év alatt 200 ezer fős migráció növekedést várhatunk. Ezt tekinthetjük optimista becslésnek. Változatlan feltételek mellett, és a jelenlegi folyamatok előreszámításával azonban riasztóan magas migrációs szintet érhetünk el, alig 5 év alatt 400 ezer fős migrációs veszteséget. Ezt tekinthetjük pesszimista becslésnek.
Magyarország 2010-ben még alacsony migrációjú ország volt az EU új országai között és 2012-ben sem volt magas az arány. A bemutatott előreszámítások aggasztóak és azt feltételezik, hogy a migrációra ható tényezők nem változnak számottevően. Így 5 év alatt optimista számítással Lengyelország, Észtország 2010-ben jellemző szintjét érhetjük el, a pesszimista számítások ennél is magasabb arányt vetíthetnek előre.
A migráció beindulásához és a migrációs kapcsolati hálók megerősödéséhez idő kell, ha ezek kialakulnak, a migrációval járó kötöttségeket csökkentik és a migráció folyamatát erősítik, a növekedésnek ösztönzést adnak. A jelenlegi elvándorlás gyorsasága intő jel, de a migráció nagyságrendje ma még nem kiugró. A gazdasági élénkülés megfordíthatja a migráció növekedésének az intenzitását és lassíthatja a migrációt, ösztönözheti a visszavándorlást. A migráció kiegyensúlyozó szerepét, a folyamatok hatását - bármerre alakuljon is - kis idő elteltével tudjuk majd mérni.