Magyar Telekom;

- Spórolt és a vártnál a jobb eredményt közölt a Telekom

A csütörtök reggel közölt adatok szerint menedzsmentje novemberi várakozásánál jobb eredményt ért el a Magyar Telekom a tavalyi év utolsó negyedévében. Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes novemberben azt vetítette előre, hogy éves összehasonlításban a Magyar Telekom úgynevezett EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatója 9-12 százalékkal, azon belül is inkább a kedvezőtlenebb értékkel fog csökkenni. Ezzel szemben a csütörtökön megjelent tényleges adat "csak" 7,9 százalékos visszaesésről tanúskodik. 

A Telekom egyébként szinte hajszálpontosan hozta az elemzők által várt 165,7 milliárdos utolsó negyedéves bevételt, ami minimális javulás az egy évvel ezelőttihez képest - értékelte a magyar távközlési cég teljesítményét asz Mfor.hu. A magyar és macedón vezetékes és mobil hang alapú bevételek csökkenését ugyanis az energiaszolgáltatásból származó és a nem hang alapú mobil bevételek növekedése ellensúlyozni tudta.

Az egyéb működési költségeken, úgy mint marketing, tanácsadói díjak, bérleti díjak elért megtakarításoknak köszönhetően a társaság működési eredménye egy év alatt 46,1 százalékkal nőtt. Mivel a pénzügyi eredmény soron valamivel javuló számokat tudott kimutatni a társaság, így az adózás előtti eredmény 4,1 milliárddal lett jobb. És bár a nyereségadó is emelkedett, az adózott eredmény a 2012-es utolsó negyedéves 1,1 milliárdos mínusszal szemben 1,2 milliárdos profit lett. A társaság utolsó három havi EBITDA mutatója 38,8 milliárd forintra nőtt, EBITDA-rátája pedig 23,4 százalék lett.

A Telekom nettó adósságállománya a 2012. végi 273,1 milliárd forintról 2013 végére 381,2 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 43,8 százalék volt 2013. év végén, részben a jövőbeni éves frekvencia díjak aktiválása, valamint a fordítottan faktorált szállítói szerződések miatt megemelkedett pénzügyi kötelezettség eredményeként. A menedzsment ezt az az eladósodottsági rátát kívánja a 30-40 százalék közötti céltartományban tartani, így a most közölt adat csak megerősítheti a vezetőséget abban, hogy idén nem fizetnek osztalékot.

A beszámolóban a jövőre vonatkozóan Christopher Mattheisen vezérigazgató 3 százalékkal alacsonyabb bevételt, 3-6 százalékkal lemorzsolódó EBITDA-t prognosztizált a 2014-es évre.

 

A kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Takarék összefonódását a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent rendelete szerint. Ezzel a rendelet aláírója, Orbán Viktor miniszterelnök mintegy idő előtt kihirdette a posta és a fejlesztési bank Takarékbankban meglévő tulajdoni hányadának eladására kiírt pályázat végeredményét.