Olyan műfaj nincs, hogy repülőgép akció, vagy repülőgép thriller, pedig akár lehetne is. Az akciók és thrillerek hosszú sorában az egyik legbiztosabb terepnek bizonyult a repülőgép zárt tere, legyen az az amerikai elnök gépe vagy mindenféle rossz fiúk meg terroristák által eltérített járat.
Még a tornyok ellen elkövetett támadást megörökítő játékfilmek között is a legkiemelkedőbb A United 93-as című film (Paul Greengrass), amely azon az egyetlen gépen játszódik a négy eltérített közül, amelyet az utasok nem engedtek a terroristák célpontjába repülni.
De a Con Air - A fegyencjárat fikciós izgalmaihoz közelítő filmek hosszú sora a bizonyíték, hogy a zárt tér és a zárt idő milyen ideális kellék a repülés-zuhanás alapvető veszélyéhez adódó járulékos veszélyek kihasználásához az idegek feszítése kedvéért. (Ugyanígy persze a komédiának is ideális terepe lehet, bár erre hirtelenjében Pedro Almodóvar Szeretők, utasok című vígjátékán kívül nehéz bizonyítékot találni.)
A repülőgép zárt tere ihlette meg a Non-stop című akcióthriller készítőit is, hozzávéve a modern hírközlési technikák izgalmait. A spanyol születésű Jaume Collet-Serra, aki korábban is akciók, horrorok és thrillerek rendezőjeként csupa amerikai és európai koprodukciókat hozott tető alá, ezúttal szintén amerikai-francia felségjelű munkával rukkolt elő.
A New York - London non-stop járatot szemelte ki az mobiltelefonon gerjesztett izgalmak színhelyéül és két kiemelkedő játékkultúrájú színészt, Liam Neesont és Julianne Moore-t tette főszereplővé. Nem kapkodott fiatal sztárok után, mert nem ijesztette színészeinek arcán az idő nyoma, az, hogy Neeson vonásain az igazi fájdalom és gyász vésett szertefutó árkokat, s a tekintete időnként igazi megtörtséget sugároz.
De az sem, hogy Moore arcán is észrevehetően megfáradt a szépség. Az érdekelte, hogy kivételes belső erő sugárzik mindkettőből, személyiségük ma is olyan izgalmas, hogy elviszik hátukon a szokványos, bár jó minőségű thrillert. Neeson az a sorsverte, alkoholista harcos, aki még látványos verekedésekbe is keveredik a történet folyamán.
De nem csak Flavio Martinez Labiano operatőr remek közelképei teszik ezeket a verekedős jeleneteket félelmetessé és hitelessé a hatást megsokszorozó szűk térben, hanem Neeson meggyőző fizikai lendülete is. És Julienne Moore ma is képes a csodára: ha lehet, a kisugárzása, a nőiessége, az erős pillantása révén ma is ugyanolyan vonzó, mint a Boogie Nights pornószínésznőjeként.
Egy technikailag ravaszul felépített bűnügy mozzanatai bontakoznak ki a történetben, amely szinte mindvégig a New Yorkból Londonba igyekvő gép szűk terében játszódik, majd a tévéképernyők révén a külvilág is bekapcsolódik. Neeson, aki civil utasnak álcázott légimarsallként szállt fel, az óceán felett gyilkossággal fenyegető sms-t kap a zárt láncú telefonján, amennyiben nem utaltat át 150 millió dollárt egy adott számlaszámra.
Igazi macska-egér harc indul az ismeretlen zsaroló ellen, amelybe egyre többen kapcsolódnak be, vagy mint gyanúsítottak, vagy mint üldözők. Többször megcserélődnek a szerepek, míg végül három hulla után Neeson maga kerül szörnyű egérfogóba. A gyanú a személyére terelődik, s a gépen is fogható tévéhíradók részletei nyomán a 150 utas nem a védelmezőjét, hanem a gépeltérítő zsarolót látja benne.
Szerencsére a történet kitalálói arra ügyeltek, hogy ne magányos harcos legyen a szokásos hollywoodi recept szerint, mert mindvégig két nőre bizton számíthat, egyikük Moore, a másikuk a finom vonású légiutaskísérő, akit az ugyancsak érdekes egyéniségű fiatal színésznő, Michelle Dockery játszik.
Meglepően biztos kézzel aknázza ki a zárt tér gerjesztette izgalmakat és kerüli ki a kínálkozó paneleket Collet-Serra rendező. Van ugyan némi nyál (bocsánat!) is a sztoriban, mintha kötelező lenne a túladagolt érzelmesség, ha már kisgyerek is lép színre, de ennyi szerencsére még elviselhető.
A zsarolók lelepleződésében ügyesen keveredik a technikai csodák és az intelligencia szerepe, de amikor a háttér megvilágítására kerül a sor, ott megroggyan az érvrendszer. Nehéz eldönteni, politikai okok vitték a gyilkosokat a végső pontig, vagy csak sima elmeháborulat.
Annyit viszont megtanulhat a néző, hogyan védje ki egy megállíthatatlanul ketyegő időzített bomba robbanásának biztos pusztulatot hozó hatását a repülőgépen, ha éppen ilyet talál kifogni.
(Non-stop ****)
