bankszektor;vállalati hitelezés;

- A vártnál kisebb mértékben bővülhet a vállalati hitelezés

Könnyebben juthatnak hitelhez a vállalatok idén az eurózónában, 1,6 százalékkal nőhet ugyanis a bankok vállalati hitelkihelyezése 2014-ben az euróövezetben. A tavalyi csúcs után csökken a nem teljesítő hitelek aránya is ebben az évben - mutat rá az EY legfrissebb iparági gyorsjelentése.

Az EY az MTI-hez eljuttatott jelentésében kiemeli: az eurózóna bankszektorának kilátásai annak ellenére pozitívak, hogy a korábbi előrejelzésekhez képest lassabb ütemben bővül majd a hitelezés az idén.

"A pénzintézeteknek egyelőre továbbra is a kockázatok kezelésére, a hatékonyságnövelésre és a szabályozási környezet változásaihoz való alkalmazkodásra kell a legnagyobb hangsúlyt helyezniük. A gazdasági növekedés, az üzleti bizalom erősödése, valamint a javuló banki mérlegek azonban egyre inkább lehetőséget adnak majd a pénzintézeteknek arra, hogy újra a növekedésre koncentráljanak" - idézi az EY közleménye Seregdy Tamást, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának igazgatóját.

Az EY előrejelzése szerint 1,6 százalékkal nőhetnek a vállalati hitelek idén az eurózónában. A lakossági hitelek állománya még ennél is visszafogottabb mértékben, 1,2 százalékkal bővülhet.

Az euróövezetben a bankok vállalati hitelállománya 2013-ban 4353 milliárd euró volt, összegük 2014-ben várhatóan 4424 milliárd euróra emelkedik. A lakossági hitelek tavaly 575 milliárd eurót tettek ki, állományuk az idén 582 milliárd euróra bővülhet.

A tavalyi 8 százalékos csúcs után az idén minimálisan, 7,6 százalékra csökkenhet a nem teljesítő hitelek aránya az euróövezetben. A következő években további visszafogott csökkenésre lehet készülni, 2017-re 5,3 százalékra mérséklődik majd arányuk - vélekednek az EY elemzői.

Magyarországon ugyanakkor a legutóbbi jegybanki statisztikák szerint a tavalyi negyedik negyedévben mondhatni váratlanul visszaesett a vállalati hitelek állománya, ráadásul a csökkenést annál a kisvállalati szektornál is ki lehet mutatni, amely számára elérhető az olcsó jegybanki hitel - értékelte az Mfor.hu a hazai hitelezési adatokat.

A Növekedési Hitelprogramnak (NHP) is köszönhetően a tavalyi év harmadik negyedévében hosszú idők óta először még pozitív elmozdulást láthattunk a vállalati hitelezésben, hiszen az MNB kimutatása  szerint a bankrendszer vállalatihitel-állománya érdemben növekedni tudott. A legfrissebb felügyeleti statisztikák szerint azonban ez a bővülés csak átmenetinek bizonyult, a 2013. év végi 5727 milliárd forintos állomány ugyanis 277,7 milliárddal kevesebb a szeptemberinél, és 218,9-cel a 2012-esnél. A tavaly év végi érték körülbelül a 2005 december véginek felel meg, vagyis 8 éves mélypontot jelent.

 

A horvát gazdasági miniszter hétfőn megerősítette, hogy az INA leányvállalatából ki fogják szervezni a gázellátást, és ezt a feladatot az elkövetkező három évben a Horvát Villamos Művek (HEP) fogja végezni - írják hétfőn horvát internetes oldalak.