rablás;kerékpár;Balsa;

- Egy napon belül elfogták a kerékpárrablókat

Egy napon belül elfogták a rendőrök azt a két embert, aki a kerékpárjáért támadtott meg egy férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Tokajhoz közeli Balsáról a múlt pénteken este kérte a rendőrség segítségét egy férfi, aki arról számolt be az egyenruhásoknak, hogy a falu külterületén kerékpározott, amikor ismeretlenek támadták meg. Mint mondta, a támadók ketten voltak, és a kerékpárja kellett nekik, miután azt megszerezték, elmenekültek a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az ismeretlen elkövetők felkutatását. A nyomozás másnap eredményre is vezetett: a szombati napon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 47 és 31 éves timári lakosokat. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrsén őrizetbe vette a két feltételezett elkövetőt, rablás megalapozott gyanújával, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is.

Bíróság elé állítással zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki két hete kirabolt egy kerékpáros nőt Szalkszentmártonban, de három órán belül bilincsbe került.