Orbán-kormány;KSH;népesedés;családpolitika;gyermekszületés;

Fotó: Thinkstock

- Csúfos kudarc a családpolitikában

A kisbabáknak a kormány várakozásai ellenére nem "támadt kedvük megszületni"; a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly még kevesebb csecsemő született, mint 2012-ben. Az elmúlt tíz évben csak egyszer, 2011-ben volt a tavalyinál alacsonyabb a születésszám, akkor 88 049, tavaly 88 700 gyerek született. A házasságkötést sem sikerült igazán népszerűsítenie a Fidesznek. Tavaly 36 900 házasságot anyakönyveztek, 739-cel többet, mint egy évvel korábban. 

A KSH adataiból az is kiderül, hogy a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás kismértékben mérséklődött, a 2012. évi 39 171-gyel szemben 2013-ban 38 100 főre. A hivatal becslése szerint tavaly 9 millió 879 ezer volt a népesség száma.

A kormány korábbi kommunikációja szerint politikájukban a családok segítése, támogatása áll az első helyen, míg a 2010 előtti időben szerintük a megszorítások leginkább a magyar családokat érintették, így "ők húzták a rövidebbet". Ám a tények mást mutatnak. Az előző, szocialista kabinet idején, például 2009-ben 96 442-en születtek, 2008-ban pedig 40 105-en kötöttek házasságot. A szocialista kormányok döntöttek például a gyerekek számától is függő, differenciált családi pótlék emeléséről 2007-ben.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődések, óvodások és iskolások étkezését ingyenessé tették. Ebben az időben dolgozták ki neves szakemberek a rövid és hosszú távra szóló Legyen jobb a gyerekeknek programot, amit a Fidesz-kormány állított le, a megvalósulását ellenőrző bizottság így kénytelen volt feloszlatni magát. A kormányváltás óta családnak csak a házasságot kötött párok számítanak, és több, mint 4 millión élnek a létminimum környékén.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja szerint a születésszám csökkenése azt jelzi, hogy megbukott a Fidesz családpolitikája. Azt ígérte, ha az Összefogás győz a választáson, minden családban lesz legalább egy kereső, igazságosabb adórendszert vezetnek be, megemelik a családi pótlékot, visszaállítják a szülés után dolgozni visszatérő nők munkahelyi védelmét, stadionok helyett pedig bölcsődéket és óvodákat építenek.

Nem érjük be azzal, hogy a német megszállás emlékművét nem március 19-én, hanem május végén állítják fel – mondta a DK elnöke egy budapesti lakossági fórumon.