Nagyon téved a Fidesz, ha úgy gondolja, hogy a rezsicsökkentés a jelenlegi kormány "találmánya". Tanárként megpróbáltam néhány lehetséges ál-történelmi példát citálni az elmúlt évezredekből. Mit tett volna az adott rezsim akkor, ha... Ez a kérdés persze kissé történelmietlen, de miért ne játszunk el a gondolattal?
Mindjárt Hammurappi törvénykönyvében is szerepelhetne az alábbi mondat: ha egy awilum túl csekély rezsicsökkentéssel szúrja ki a másik awilum szemét, az övé is szúrassék ki. (Ez az úgynevezett rezsit rezsiért elveként vonult volna be a történelembe). Ezután a rezsicsökkentés ügye hol búvópatakként haladna a mélyben, hol elemi erővel törne a felszínre. A tízparancsolat nyolcadik pontja így szólna: felebarátod rezsijét ne emeld meg! Az antik görög költő pedig így énekelne: Sok van mi csodálatos, de a rezsicsökkentésnél nincs csodálatosabb. Ki ne ismerné Julius Caesar híres hadijelentését: "Rezsi, vidi, vici!"? A jeles imperátor utolsó szavai pedig ezek lettek volna: "Rezsi, fiam, Brutus!"
A magyar történelemben I. István törvényeiben találkozhatnánk először a kérdéssel, leheletfinom utalás formájában: vasárnap mindenkinek el kell mennie a misére, kivéve akik a tüzet őrzik. Ennél konkrétabb és világosabb az Aranybulla úgynevezett rezsicsökkentési záradéka volna. Hunyadi Mátyás ismét az árnyaltabb megközelítést alkalmazná a füstpénz bevezetésével: minden ház, ahol felszáll a füst, egy ezüst dénár rezsicsökkentést kap. Pár évtizeddel később a kontinens túlfelén imígy szólna William Shakespeare hőse: rezsi vagy nem rezsi, ez itt a kérdés! (Hamlet, dán királyfi).
A három részre szakadt Magyarország kora, a "két pogány között" állapota nem kedvezett volna a rezsicsökkentés ügyének. A kérdés csak a Rákóczi-szabadságharcban kerülhetett volna újból felszínre, ahol a rezsicsökkentők (avagy kurucok) és rezsiemelők (labancok) csaptak össze. A szatmári béke után a nagyságos fejedelem rezsitói bujdosásában mindhalálig képviselte volna a rezsicsökkentés ügyét, ellentétben a Kuczug Balázs-féle rezsiárulókkal. Később a társadalmi haladás ügye egy múló pillanatra a bécsi udvarba helyeződött át. II. József úgynevezett rezsirendelete - amelyet azonban a "kalapos király" halálos ágyán visszavont - egy összbirodalmi rezsicsökkentés vízióját vázolta volna fel. A francia Napkirály, XIV. Lajos pedig állítólag azt mondta volna: "A rezsi én vagyok!"
Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat akár új fejezetet nyithatott volna a rezsiharc történetében, ha kimondja: minden embernek joga van az élethez, az emberi méltósághoz, a tulajdonhoz, a rezsicsökkentéshez és a szabadsághoz. A gondolatot akkor a francia Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata is átvette volna: a szabadság, a méltóság, a rezsicsökkentés és a tulajdon az ember elidegeníthetetlen joga.
A rezsicsökkentés ügye a XIX. században sem veszhet el. A reformkorban, a cenzúra körülményei között óvatos megfogalmazásokra kényszerülnének a hívei, mint például Kölcsey: "Csökkents, alkoss, gyarapíts / s a haza fénye derül!" vagy Madách istene: "Mondottam ember, csökkents és bízva bízzál!" Széchenyi gróf ennek szellemében birtokainak egy évi rezsijét ajánlhatta volna fel egy róla elnevezett akadémia támogatására. Kossuth rezsiegylet-mozgalmának hívei pedig vállalták: hat évig csak magyar rezsit fizetnek. A rezsi ügyét nyíltan megfogalmazni csak 1848. ragyogó napjaiban lehetett volna: "Talpra magyar / hí a haza / itt a rezsi / most vagy soha" - zengi ilyen esetben a halhatatlan költő.
A fiatal Marx megfogalmazása szerint "A történelem rezsiharcok története!". A jeles filozófus hívei évszázad múltán is megilletődötten énekelnék: "Rezsiharc lesz a végső…". Maga Marxm, később mégis elkanyarodott a rezsi ügyétől, olyan marginális kérdések felé, mint a kizsákmányolás-mentes társadalom ügye és a munkásosztály felszabadítása. A nagy ügy a második világháború borzalmai közepette sem veszhetett volna el. A brit miniszterelnök Churchill híres beszédében akár ezt is mondhatta volna: "Nem ígérhetek mást, csak vért, rezsicsökkentést és könnyeket!"
Teleki Pál gróf pedig híres búcsúlevelében - melyben a magyarságot "a legpocsékabb nemzetnek" nevezi - ezt írná Horthynak: "A rezsinövelők oldalára álltunk. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok. Teleki Pál". Évtized telt el mindhiába, de aztán Rákosi Mátyás is csatlakozhatott volna, ha meghirdeti: "Ne vágjuk le a rezsitojást tojó tyúkot" - ám mindez csupán jelszó maradt. A pártállami diktatúra körülményei között csak az 1960-as években vetődhetett fel újból a nagy ügy, a Nyers Rezső vezette 1968-as rezsireformok során. Ám amit a szocializmus megoldani képtelennek bizonyult, és a demokrácia húsz esztendeje sem tűzött zászlajára, immár megvalósulni látszik. Épp csak a rezsinövelés kígyófészkével, Brüsszellel kell megvívnunk a magunk harcát.
A jövő? Úgy tűnik, a rezsicsökkentés ügye 2025 táján érheti el a nullszaldót, hogy aztán átlépjen a negatív tartományba: egykor talán már mindenki, fizetés helyett, pénzt kap majd, ha gázt, áramot, vizet fogyaszt.
