Ha politikusként számon kérnek, olyan érvvel védekezz, amelyet te is elfogadnál, ha a támadó éppen te lennél. Talán nem a betarthatatlan bölcsességek közé tartozik az előbbi kijelentés. Noha a hazai politikai kultúra mélységeit szemlélve folytonosan a tériszony kerülget, és bizakodásra kevés az ok.
Miről jutott mindez eszembe? Egy kisvárosi testületi ülésen olyan ütésváltás zajlott le egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő között, amilyen tavaly nyáron sok település elhangozhatott. Az egyik kormánypárti képviselő fiai négy trafikpályázatot nyertek el, amit nem mulasztott el szóvá tenni az ellenzék. A megtámadott helyi politikus úgy védekezett, ahogy ebben a helyzetben az elemi logika szabályai szerint lehet: kimérten, megbántottságát palástolva fogalmazott. Érzékeltette, hogy a kérdésfelvetést is sértőnek tartja, hiszen a fiai, akik most nyertek, önálló emberek. Nincs ebben semmi kivetni való, bizonyára a legjobb kondíciókat ők adták. Amikor a védekezésben idáig ért, akkor finom kioktatással a hangjában arra hívta fel megtámadója figyelmét, hogy az apáknak és fiúknak ebben az értelemben nincs közük egymáshoz. Ilyen felvetéssel ne egy apát zaklassanak - tette hozzá. Ez az érvelés a legokosabb és a legcélravezetőbb okfejtés, amelyet ilyen esetben alkalmazni lehet.
Akkor mégis mi a gond? Egy: ha nem a trafikmutyiról lett volna szó, akkor az érveléssel nem volna semmi baj. Sőt, valószínűtlenül szilárd lábakon állónak kellene minősíteni. Ám miután elsőként egy szekszárdi fideszes képviselő leplezte le, hogy a kormánypárt helyi szervezete miként (elő)minősítette a trafikok működtetésére beérkező pályázatokat, sok kétségünk nem lehetett, hogy ilyen esetekben a politikus szülők és gyermekeik - finoman fogalmazva - nem egymástól független pályán mozogtak. A pályázati "elbírálás" szempontjait ismerve a valóságtól semmi nem áll messzebb, mint az a kitétel, hogy az apákon ne kérjük számon a gyermekeik cselekedeteit.
Kettő: a képviselőtestület ülésén elhangzott vitához visszakanyarodva a legjobb viszontválasz alighanem az lett volna, ha az ellenzéki képviselő reagálása valahogy úgy hangzik: Uram, készséggel elfogadnám a válaszát abban az esetben, ha fordított esetben ön ugyanezt tenné az én válaszommal. Mivel ezt kizártnak tartom, engedje meg, hogy magyarázatát elutasítsam, és egyenesen hazugnak tartsam. Ez természetesen a képzeletbeli válasz, az a válasz, amelyet a jegyzetíró barkácsol össze magának fogalmazás közben. Közben arra gondolok, hogy még egy helyi politikusnak is kell rendelkeznie azzal a fajta vitakészséggel, amelyből következik, hogy képes gyorsan reagálni, replikázni és rámutatni arra, miben és hogyan logikátlan ellenfele mondandója. Nem utolsó sorban ettől politikus a politikus.
A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet csődje kapcsán a közvélemény értesülhetett arról, hogy a pénzintézet egyik tulajdonosa az a Töröcskei István, aki az Állami Adósságkezelő Központ vezérigazgatója. A kormányoldal azzal vette védelmébe Töröcskeit, hogy a takarékszövetkezet irányításában operatív módon nem vett részt. Ez még akár igaz is lehet. De ez a válasz akkor is kielégítő volna, ha történetesen egy MSZP-hez kötődő pénzügyi szakember védelmében dobná be hasonló esetben mentőövként, teszem azt egy szocialista kormány?
