Aki régóta imádja, és valamennyire ismeri is Wolfgang Amadeus muzsikáját, az tudja, hogy számára nem csupán az érzelmeknek, a lelki összhangnak van szerepük, hanem az érzékeknek, a nő és a férfi testi vonzalmának is. Minden hangjegyében ott lappang, sőt nyíltan jelen is van, hiszen fülünkbe mászik, ott izgat.
Ne csupán a Szöktetés két párjára, Belmontéra és Constanzára, meg Pedrillóra és Blondéra, vagy a Varázsfuvola Tamino-Pamino kettősére gondoljunk, sőt elsősorban ne rájuk, hanem arra a trilógiára, (magamban így neveztem el őket), amely Da Ponte abbéval közösen készült.
Abban is nem elsősorban a kéjsóvár Don Giovannira, aki csak Spanyolhonban 2003 asszonyt hódított meg, hanem a Figaro és a Cosi fan tutte szerelmeseire. A nászéjszakájára szomjazó borbély és Suzanna kettősére, Cherubin apród libidójára, a gróf hódító hajlamára, az elhanyagolt grófné sóvárgására, mindenkire, aki ebben a komédiában él és mozog.
És legalább ennyire a Cosi fan tutte fiataljaira, a két lányra, akiket az érzéki Despina elszédített, udvarlóikra, akiket a cinikus Don Alfonso filozófus befolyásolt, akik "erényesen" indultak, de csak átpártoltak a másik szerelméhez.
Ez a három összefüggő opera a genitáliák bizsergetője is, Mozart az egyébként is szoknyavadász Da Ponte abbéval együtt, legalább annyira hódol nekik, mint az álmodozó lelkeknek.
Jó érzékkel nyúlt tehát a témához Oberfrank Péter karmester, Szarka János rendező és Menczel Róbert díszlet és jelmeztervező, amikor (vigyázat, nem az Andrássy úton, hanem a Zeneakadémia kamaratermében, és este 10 órakor) viszi színre "A színigazgatót" és Hat noktürnt, maga is éjszakai zene, hat estén át. Jó érzékkel és nem kifejezetten érzékiséggel, mégis az elevenre tapintva.
