"Orbán sem mondott le az elnökségről veresége után, és milyen jól tette!" - jelentette ki a megbukott Jaroslaw Kaczynski 2011-ben, megindokolva, miért marad korábbi ígéretét meghazudtolva pártjának elnöke. Példaképe sem 2002-ben, sem 2006-ban nem volt hajlandó távozni a Fidesz éléről, holott egymás után két alkalommal szenvedett vereséget az általa vezetett politikai formáció. Érthetőbbé válik Orbán Viktor döntése, ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonképpen egyetemista kora óta a politikából él.
"Én nem állást keresek!" - ezt pedig Bajnai Gordon szögezte le riporteri kérdésre válaszolva, amikor azt firtatták, miért vállalt szerepet az Együtt-PM vezetésében. Állításában nem kételkedhetünk, hiszen tisztességes módon szerzett magánvagyona lehetővé tenné számára a biztonságos megélhetést. Érvényes ez Gyurcsány Ferencre is, aki szintén az üzleti szférából érkezett a politikába. S azt se felejtsük el, hogy utóbbi két személy annak idején gyakorlatilag ingyen, tiszteletdíj nélkül vállalta a kormányfői tisztséget.
A kétféle magatartás mögött két, egymástól gyökeresen eltérő mentalitás rejtőzik. Az egyik felfogás szerint a politika szolgálat, tulajdonképpen jótékony célból végzett tevékenység az ország érdekében. E felfogás képviselőinek semmiféle közvetlen anyagi haszna nem származik politikai praxisukból. A másik felfogást vallók ellenben a politikát öncélnak, megélhetési forrásnak tekintik.
Nem is alaptalanul. Két példát kiragadva: Szijjártó Péter vagy Mészáros Lőrinc a civil életben, politikai pozíció nélkül valószínűleg jelenlegi vagyona töredékét szerezte volna meg. Gyurcsány Ferenc költői kérdése is elgondolkodtató, amikor azon töpreng, az Orbán-család vajon minek köszönheti meggazdagodását? Félreértés ne essék: az említett személyek bizonyára jogszerűen, a törvényeket betartva szerezték vagyonukat. De éppen az ő részükről hiteltelen a felzúdulás, amikor megbotránkoznak a Simon Gábor eltitkolt bécsi bankszámláján lévő 240 millió forintnyi vagyonon.
A gazdagság ugyanis önmagában nem bűn. Az már annál inkább, hogy a volt szocialista politikus elfelejtette vagyonbevallásában feltüntetni a kérdéses összeget. Számomra a leglényegesebb kérdés mégis a pénz eredete. Ha teszem azt, Simon Gábor adózott jövedelmét ügyesen megforgatva szerezte az irigylésre méltó összeget, ha szerencsejátékon nyerte, vagy bármely más, politikától független bevételi forrásból származik a 240 millió forint, a törvény képviselőinek nincs teendője ez ügyben. Baj akkor van, ha Simon pártja pénzét "parkoltatta" a bécsi bankszámlán.
Ezt a kérdést nyilván tisztázni fogják az ügyészségi nyomozók. Mindenesetre példaértékű az MSZP magatartása az ügyben. A volt alelnök kénytelen volt megválni minden tisztségétől, képviselői mandátumától és párttagságától, egyúttal távozott a közéletből. Meggyes Tamásnak, az esztergomi botrányhősnek ellenben a Fidesz vezérkara csupán akkor engedte el a kezét, amikor a volt polgármester már a Kedves Vezető tyúkszemére lépett…
A botrányra adott válasz annak a jele, hogy a magyar baloldal igenis képes az öntisztulásra. Kedves jobboldali képviselőtársak, tessék példát venni róluk!
