"A jóságnak legyen ökle!" - Jevgenyij Jevtusenko szavait bizonyára sokan ismerik a kormánypárti padsorokban is. Csupán az érintettekben bujkáló bűntudattal magyarázható, hogy jogállami eszközökkel történő felelősségre vonásuknak már a felvetésére is farkast kiáltanak. Sőt! Az őket szolgáló média technikai segítségét is igénybe veszik, csak hogy meghamisítsák a szocialisták kongresszusán a miniszterelnök-jelölt szájából elhangzottakat. Konkrétan azt próbálják elhitetni a társadalommal, hogy Mesterházy Attila kötelet helyezett kilátásba a négy éven át tartó ámokfutás felelősei számára börtön helyett.
Az elszámoltatás nem ördögtől való gondolat. Persze ne Papcsák Ferenc vagy Budai Gyula lényegében eredménytelen bohóckodására gondoljunk e kifejezés hallatán. Már csak azért sem, mert a Fidesz által bíróságra citált baloldali politikusok többsége ellen a vádak sorra összeomlottak. Nem lehetünk elég hálásak a harmadik hatalmi ág képviselőinek azért, hogy tisztességüket megőrizve ellenálltak az Orbán-kormány részéről érkező pressziónak.
Nyilvánvaló, hogy a politikai felelősség nem mosható össze a büntetőjogival; még akkor sem, ha erre komoly társadalmi igény mutatkozna. A parlamenti váltógazdaság éppen azon a felismerésen alapszik, hogy a választópolgároknak kell meghatározott időközönként értékelniük az adott kabinet tevékenységét. Nálunk boldogabb országokban ez így is működik. Viszont emlékszem, hogy néhány éve egy civil szervezet jogi grémiumhoz fordult, azt állítván, hogy a jelenlegi kormánypártok "a hatalom kizárólagos birtoklására" törekszenek. Ez pedig bizony jogi kategória. A megkeresett testület akkor elutasította a beadványt, mondván, Orbán a jelenleg is érvényes törvények betartásával teszi, amit tesz. (Kísértetiesen hasonlít ez az argumentáció a Ságvári Endrét likvidáló hatósági személy ügyében hozott felmentő ítélet megindokolására.)
Orbán Viktor négy éves regnálásának egyetlen pozitív hozadéka, hogy dicstelen szereplésével mostanra kíméletlenül legyilkolta önnön karakterét. Politikájának ellenzői ma már többségben vannak Magyarországon, és ez remélhetőleg a közvélemény-kutatásokban is tetten érhető lesz. A honi demokratikus ellenzék azonban nem eshet újra abba a hibába, amit 2002-ben elkövetett. Nem elég a végrehajtó hatalom birtokába jutni, s édeskevés a törvényhozási többség megszerzése is, ha mindezekhez nem társul határozott és következetes elszámoltatás.
A teljesség igénye nélkül: vizsgálni kell a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést, a tv2 eladásának körülményeit, a föld- és trafikmutyit, egyesek gyanúsan gyors vagyongyarapodását. A pedagógusok fölé helyezett egyes tankerületi vezetők önkényeskedéseit, amelyek számos érintett egzisztenciáját veszélybe sodorták. Az oktrojált alkotmány megszövegezésében részt vevő klerikusok pedig éppen úgy érezzék az egyházi hatóságok rosszallását, akár a Horthy-szobrot avató lelkész. A sort folytathatnám.
Nem lehetünk toleránsak az önkényuralom rendíthetetlen híveivel szemben. Ha az Orbán-rendszert a történelemkönyvek lapjaira akarjuk száműzni, az új kabinetnek a magyar társadalom érdekében galambok helyett héják módjára kell majd viselkednie.
