gyógyfürdő;Rudas fürdő;

Látványtervek a Rudas fürdő felújításáról.

- Toplistára került a Rudas fürdő

A világ legszebb medencéi között említette a thrillist.com amerikai internetes portál a fővárosi Rudas fürdő török kori termálmedencéjét. A 11-es toplistán a Rudas a 4. helyet érte el.

Bár javában zajlik a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának rekonstrukciója, az 500 éves múlttal rendelkező török fürdő rész zavartalanul látogatható. Az elmúlt évben a Rudas fürdő látogatottsága 10 %-kal emelkedett.

Az eddig kihasználatlanul álló, leromlott állapotú déli épületrész (volt palackozóüzem) homlokzatának felújításával az egész épülettömb megjelenése látványosan javulni fog. A fürdő területének növelésével, új medencék és a szauna-világ kialakításával - a több mint 2 550 m2 területet érintő rekonstrukcióval. A rekonstrukció több mint 2500 négyzetmétert érint. Megújul a homlokzat, növelik a fürdő területét, új medencéket és szaunavilágot alakítanak ki. A csaknem egymilliárd forint összköltségű beruházás várhatóan őszre készül el.

Látványtervek a Rudas fürdő felújításáról.

Látványtervek a Rudas fürdő felújításáról.

Tarr Béla idén is jelen van a Berlinalén, ahol utolsó filmjével, A torinói lóval 2011-ben elnyerte a Zsűri Nagydíját. Ezúttal különleges kezdeményezését, a Film Factory programját mutatja be.