Sokan azt mondhatják, hogy a választási harc közben nem érünk rá történelmi kérdésekkel foglalkozni. Van ebben némi igazság talán, de vannak dolgok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. A gyalázatos, megalázó dolgokra igenis reagálnunk kell!
Január első napjaiban a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság úgy döntött, hogy Garami Ernő sírja nem kaphat védettséget, azaz az egykor élt politikus, író, újságíró nem a nemzet halottja, sírja felszámolható. A Magyar Szocialista Párt ápolója a magyar progresszív hagyományoknak, büszkék vagyunk arra, hogy olyan kiváló emberek örökségét ápoljuk, mint Táncsics Mihály, Garami Ernő vagy Mónus Illés. Azt, hogy igaz ügyért küzdöttek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden diktatúra ellenségként tartotta számon őket. Karhatalmat uszított rájuk Tisza István és Horthy Miklós és nem kerülhették el Rákosi Mátyás börtönét sem. A demokráciát és mindenki jólétét követelő magyar baloldal 160 esztendős. Múltunk egyik legkiválóbb alakja Garami Ernő. Harcias, mégis demokrata tömegpárttá szervezte a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot, rendkívüli tekintélyével mindent megtett azért, hogy az első világháborús vereség ellenére is talpon maradjon a fiatal és független magyar köztársaság.
Nem tudott semmiféle diktatúrával kiegyezni. 1919 márciusában még az általa naggyá tett MSZDP-ből is kilépett azzal az indoklással, hogy nem kíván olyan párt tagja sem lenni, amely éppen a demokrata szót hagyja el nevéből. Amikor a Tanácsköztársaság kétségbeesett, de egyértelműen zsákutcás kísérlete elbukott, Garami hazatért és ott folytatta, ahol pár hónappal korábban abbahagyta. Rendkívül nagy energiákat megmozgatva próbálta menteni a menthetőt. Az ezen időszakról szóló emlékiratai azért voltak tiltólistán szinte minden azt követő rendszerben, mert az egyik leghitelesebb krónikása volt a jobboldal hazaárulásának, annak, hogy Bethlennek vagy Horthynak nem számított más, csak a hatalom, akár területi veszteségek árán is.
Garami a Kádár rendszerben sem "rehabilitálódott". Tegyük hozzá, szerencsére. Földi maradványai maradtak a Fiumei úti temető egy eldugott sarkában, miközben a rendszer monumentális emlékművet emelt azoknak, akiket követendő elődöknek gondoltak az akkori ideológusok. Mi volt Garami bűne? Őszinte, demokratikus, szocialista hite. Nem tudott hinni a szovjet kísérletben, ellene volt a bolsevik államrendnek, ő egy európai szinten összefogó szociáldemokrata alternatívát tudott csak követni.
Boross Péter szerint Garami azért nem lehet a nemzet halottja, mert túl sokat élt külföldön. Ez az érvelés megalázó. Nem, nem csak Garamira nézvést. Megalázó ilyet mondani egy olyan országban, ahol szinte minden rendszernek voltak ellenfelei, akiket emigrációba kényszerített a hatalom. Rákóczi, Kossuth vagy Kéthly Anna sem lenne méltó eme torz logika alapján arra, hogy a nemzet halottjának tekintsük őket. Ráadásul Garami idegenben is aktív résztvevője maradt a magyar közéletnek. A Népszavában megjelent írásai az ellenzéki gondolat meghatározó gondolatai voltak. Amikor 1929-ben hazatérhetett, pusztán jelenlétével felrúgta a Bethlen-Peyer paktumot, a munkanélküliek és a velük szolidáris munkások hatalmas 1930 szeptember 1-i tüntetése rémületet keltett Horthy országának hatalmi elitjében.
Ez az örökség nem csupán a mi örökségünk. A mindennapok biztonságáért való harc, az elkötelezett demokrata álláspont kötelező minimum kellene legyen minden politizáló ember számára. Garami öröksége egy európai nemzet öröksége. Olyan nemzeté, amely nem befelé fordul, nem diktatúrák irányába fordul, hanem a humanizmus és progresszió sok évszázados hagyományának irányába. Nagyon sajnálom, hogy a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerint Garami Ernő nem a nemzet halottja. Én szeretnék bízni abban, hogy ez a döntés nem végleges döntés. Szeretnék hinni abban, hogy a Bizottság tagjai tudnak és akarnak is újragondolni, vitatni egy oly sokunk által rossznak gondolt döntést. Kérem tehát Boross Pétert ezúton is, hogy vegyék újra napirendre Garami Ernő sírjának védetté nyilvánítását. Miattam akár még fricskázhat is, hogy nesztek mai baloldaliak, ilyen egy igazi szociáldemokrata! Tegyék félre ilyen-olyan előítéleteiket és adják meg a tiszteletet Garami Ernőnek! Ő nem csak a mi halottunk, ő tényleg egy demokratikus nemzet halottja.
Végezetül annyit, hogy ez az ügy fontos üzenettel bír. Nem silányíthatjuk eleinket porosodó folyosói képekké. Ápolni kell azt a szellemi örökséget, amelyet ezek az emberek ránk hagytak. Eleink természetesen nem voltak tévedhetetlenek, miként mi sem vagyunk azok, azonban munkásságuk egésze igenis példaértékű számunkra. Igazi, elkötelezett szociáldemokratákra van szükség ebben az országban, akik tudnak és akarnak is küzdeni egy demokratikus, minden állampolgárának jólétet biztosító országért. Mert hamarosan vége lesz a mostani világnak és egy új köztársaságban rendkívül nagy szükség lesz rájuk is.
