Szíria;

- Folytatódik a kötélhúzás Szíria jövőjéről

Ma folytatódik Genfben a szíriai polgárháború békés lezárását célzó konferencia. Az első, január végén megrendezett tanácskozáson előrehaladás nem történt ugyan, de legalább abban megállapodtak egymással a damaszkuszi rezsim képviselői: lehetővé teszik a segélyszervezetek számára, hogy bejussanak egyes városokba. Bár szót ejtettek a politikai átmenetről is, e tekintetben óriásiak a véleménykülönbségek. Míg ugyanis a kormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy Bassárel-Aszad maradjon az elnöki székben, az ellenzék számára tárgyalási alapot jelent Aszad eltávolítása a hatalomból.

A kormányzat képviselői pénteken jelezték, részt vesznek a következő tanácskozáson. Mint közölték, „folytatják azon erőfeszítéseiket, amelyekről már az előző tárgyalások során is tanúbizonyságot tettek”. A közlemény szerint Szíria csak akkor válhat újra stabil állammá, ha Genfben „a terrorizmusról és az erőszakról” is beszélnek. A kormányzat terroristáknak nevezi a lázadókat. Az ellenzék már korábban jelezte, hogy részt vesz a találkozón.

A szíriai polgárháború majdnem három éve tart. Ez idő alatt a 21. század legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki. Legalább 140 ezren vesztették életüket. Mintegy 4,2 millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket, közülük 2,3 millióan külföldre távoztak. A menekültek fele 18 év alatti. Iskolák ezreit rombolták le, vagy tették használhatatlanná. Legalább egymillió gyermeknek nincs lehetősége a tanulásra. Aleppóban a gyermekek kevesebb mint negyede járhat iskolába. A legtöbben a szomszédos Törökországban leltek menedékre, ahol a szíriai menekültek száma már a 700 ezret is meghaladja. A konfliktus előtt 20 millióan éltek Szíriában.

XVI. Benedek pápa a bejelentés előtt egy nappal írta meg lemondó beszédét - rekonstruálta a Corriere della Sera olasz napilap a pápa egy éve hírül adott távozásának hátterét.