lakástűz;Táborfalva;

- Halálos lakástűz Táborfalván

Tűz keletkezett szombaton egy táborfalvai családi házban, a mentők a szobában holtan találtak egy középkorú nőt - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Csámpai Attila közlése szerint kora délután érkezett a jelzés arról, hogy a Fogarasi utcai földszintes ház egyik szobájában meggyulladt a heverő.

Először a mentők értek a helyszínre - ahol időközben már elaludt a tűz -, s a körülbelül kilenc négyzetméteres szobában egy középkorú nő holttestére találtak rá. A halál pontos okáról és körülményeiről egyelőre nincs információ - mondta a szóvivő.

Hozzátette: az időközben kivonuló dabasi hivatásos tűzoltóknak tulajdonképpen már nem akadt dolguk, mivel a lángok nem terjedtek tovább. 

A tűz-, illetve haláleset körülményeinek tisztázására a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálaton kívül a rendőrség is vizsgálatot indított - közölte az MTI érdeklődésére Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két személyautó rohant egymásnak a Veszprémet elkerülő külső útgyűrű keleti és déli szakaszának találkozásánál. Az útszakaszon lezárásra kell számítani a mentés végéig - értesült a HavariaPress.