síbaleset;Schumacher;kóma;

Michael Schumacher FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Cáfolják Schumacher halálát

Nem igazak azok az értesülések, melyek szerint Michael Schumacher elhunyt volna! - cáfolt határozottan közleményében a Grenoble-i Klinika, miután a hétszeres Formula-1-es világbajnok halálhírét keltették. Az elmúlt napokban több közösségi médiumban - többek között a twitteren - elterjedt az az elképzelés, hogy a december végén síbalesetet szenvedett expilóta már nem él, csak a kórház részéről senki nem vállalja magára a bejelentés ódiumát.

A kitaláció alapját az szolgáltatta, hogy újságírók az intézményben mindhiába kérdezősködtek Schumacher állapotáról, ráadásul a kacsához remek táptalajt szolgáltatott az a tény, hogy a legutóbbi hivatalos információk még arról szóltak, hogy megkezdik a mesterséges kómában lévő 45 éves német sportember felébresztését.

A L'Equipe című sportlap akkor azt írta, több neurológiai vizsgálatot elvégeztek rajta, s ezekre pozitívan reagált, más források pislogott is. Azóta viszont semmi hír.

"A felébresztése folyamata hosszú időt vesz igénybe!" - nyilatkozta akkor a versenyző menedzsere, Sabine Kehm. A türelmetlenség a jelek szerint fals szólamokat eredményezett.

Egyes orvosok ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy Schumacher több mint négy hete kómában van, márpedig ennyi idő után felkelteni roppant veszélyes és időigényes feladat. Akár örökre vegetatív állapotba kerülhet, s a kómát fenntartó gyógyszereknek is több hétre van szükségük, hogy kiürüljenek a szervezetéből.

Schumacher tavaly december 29-én szenvedett balesetet, amikor egy baráti társasággal a francia Alpokban síelt.

David Cameron tegnap az olimpia szellemében fordult Skócia polgáraihoz, hogy maradjanak a brit csapat (Team GB) tagjai. A brit miniszterelnök a londoni olimpiai parkban mondta el nagy beszédét, hangsúlyozva, skót gyökerei lévén személyesen is érinti a szeptember 18-ra kiírt népszavazás a skótok függetlenné válásáról. A tory kormányfő figyelmeztetett, hogy bár csak négymillióan (Skócia 16 évet betöltött lakosai) szavazhatnak a referendumot, valójában Nagy-Britannia mind a 63 millió polgárára hatással lesz a döntés.