EU;Paks;versenyjog;atomerőmű-bővítés;

Folytatódik az ellenzéki pártok és a civilek tiltakozása az atomerőmű bővítése miatt FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Paks nem termeli ki az árát?

Még el sem kezdődött a paksi atomerőmű bővítése, a szakértők szerint azonban már most látszik, hogy beruházás finanszírozási modellje működésképtelen. Az új reaktorok egyes előzetes becslések szerint még az építési költségek kamatterheit sem termelik majd meg. Az építkezés előkészítetlensége miatt pedig erősödik az országban a politikai feszültség. Emellett küszöbön állnak a várhatóan szankciókkal záruló uniós eljárások. A versenyjogi vizsgálat már el is kezdődött.

Minél több részlet lát napvilágot a paksi atomerőmű bővítéséről, annál jobban látszik, hogy ez a beruházás "papíron" sem kifizetődő. Emellett egyre szembetűnőbbek az építkezés óriási kockázatai - nyilatkozta lapunknak Deák András György.

A Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa úgy véli, hogy a Pakson megépíteni tervezett két új 1200 megawattos reaktor működése során - a várható piaci áramárakat figyelembe véve - a hivatalosan megjelölt 12 milliárd eurós kivitelezési költséget sem termeli majd ki. Az Oroszországtól felvenni tervezett tíz milliárd eurónak csak az éves kamatterhe mintegy 150 milliárd forintot tesz majd ki. Ezt a bevételt pedig a paksi atomerőmű négy jelenleg működő, együttesen csaknem 2000 megawatt teljesítményű blokkjai sem termelik ki. (A paksi atomerőmű éves árbevétele mintegy 125 milliárd forint.) A kiadásokhoz ugyanakkor hozzá kell számolni egyebek mellett a tőketörlesztés terheit, és a működési költségeket, illetve egy esetleges baleset anyagi következményeit, ami együtt olyan költségszintet eredményez, ami szinte kizárja a gazdaságos üzemelést.

Orbán nem emlékszik még egy ilyen jó üzletre
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország emberemlékezet óta nem kötött olyan kedvező pénzügyi egyezséget, mint a paksi erőmű bővítéséhez biztosítandó orosz államközi hitel.
Orbán Viktor a szegedma.hu portálon tegnap megjelent interjúban megerősítette: az új blokkok megindításával 13 százalékkal csökkenhet majd az áram ára.
"Zsugori alak vagyok, ha az ország pénzéről van szó: rossz üzleteket nem kötök" - jelentette ki Orbán Viktor. Jelezte egyúttal, hogy hamarosan benyújtják a parlamentnek a nukleáris energiával kapcsolatos beruházás pénzügyi finanszírozásáról szóló nemzetközi szerződést is.

A szakember szerint számos buktatóval kell számolni az építkezés során, amelyek irreálisan megdrágíthatják az építési munkálatokat. Ezek közé tartozik az építkezés elhúzódása, illetve beruházási költségkeret túllépése. Ez a két jelenség pedig gyakori velejárója az ilyen nagyberuházásoknak. Szembetűnőek ugyanakkor a szabályozási kockázatok is. Szinte bizonyos, hogy az Európai Unió (EU) alaposan megvizsgálja a projektet versenyjogi szempontból, mivel a kormány versenyeztetés nélkül adta oda az építési megbízást az orosz Roszatomnak. Ezen felül a kormány által kidolgozott pénzügyi modell felveti a beruházás tiltott állami támogatásban részesítésének gyanúját is. Az esetleges szankciók kockázatait pedig a magyar fél viseli, nem pedig az orosz. Eddig az Orbán-kormány megtehette, hogy a különböző ügyekben várható uniós büntetések kiszabása előtti utolsó pillanatban egy EU által elvárt törvénymódosítással elébe ment az eseményeknek. Ebben az esetben azonban ez a forgatókönyv nem működik majd, ráadásul minden egyes lépést egyeztetni kell az orosz féllel is, amelyre az államközi szerződés kötelezi kormányt.

Érdemes megjegyezni: a korábbi közlésekkel összhangban már nekiláttak az Európai Bizottság szakértői, hogy megvizsgálják, közbeszerzési szempontból összhangban van-e a paksi atomerőmű bővítéséről kötött megállapodás az uniós szabályokkal. Ezt tegnap megerősítette Chantal Hughes, az Európai Bizottság egységes piacért és szolgáltatásokért felelős tagjának szóvivője. A szóvivő megismételte, hogy a bizottság nagy jelentőséget tulajdonít az uniós közbeszerzési előírások megfelelő alkalmazásának, mert ez szolgálja leginkább minden érintett fél és a gazdaság érdekeit.

Deák András György úgy látja: a Fidesz stratégiájába egyszerűen nem fér bele, hogy nyílt és objektív vita döntsön a paksi beruházás sorsáról. Egyebek mellett ezért történhetett meg, hogy az Orbán-kormány úgy kötötte meg az oroszokkal a hitelszerződést, hogy a részletes beruházási tervek még nem is léteznek. Vagyis már megvan a kölcsön megállapodás, miközben még nem tudni, hogy pontosan milyen létesítmények, mekkora ráfordítással épülnek majd meg. Az sem biztos, hogy elkészültek a döntés előkészítéséhez szükséges hatástanulmányok, de ha vannak is ilyen dokumentumok, akkor azt a Fidesz bizonyosan figyelmen kívül hagyta. Erre abból lehet következtetni, hogy a projektnél alkalmazni tervezett finanszírozási modellel egyáltalán nem tűnik életképesnek. Ugyanakkor az is aggodalomra ad okot, hogy az előzetes tanulmányokat - ha vannak ilyenek - a döntéshozók, az országgyűlési képviselők sem ismerhették meg, mielőtt a tervezettnél egy héttel korábban, csütörtökön megszavazták az erőműbővítés elindítását.

Elemzők szerint az építkezést több fázisban kellett volna előkészítenie a kormányzatnak. Először profi módon elkészített, nyilvános vitában érlelt, jóváhagyott energiastratégiát kellett volna tető alá hozni, amelyben megtalálhatók a különféle alternatív megoldásokra kidolgozott gazdaságossági számítások is.

Hiányzik az erőmű-létesítési cselekvési program, amelyről szintén nyilvános szakmai vitát kellett volna tartani. Ez taglalta volna a különféle erőműépítési változatokra vonatkozó részletes, összehasonlító számításokat, illetve a különféle hatástanulmányok következtetéseit. Ugyancsak nincs számításokkal alátámasztott konkrét beruházási javaslat a megvalósítani kívánt erőműfejlesztési megoldásról. Így nem tudunk semmit a finanszírozási változatokról, és helyi beszállítói hányad valódi nagyságáról. A versenytárgyalás után kellett volna elkészülnie a végleges beruházási javaslatnak, amely a finanszírozási megoldást is tartalmazta volna, s azt kellett volna benyújtani a kormányhoz.

A kormányjóváhagyás után jöhetett volna a parlamenti vita, és csak az Országgyűlés felhatalmazásával következett volna a szerződéskötés, amelyet, ha államközi megállapodásról van szó, akkor vissza kellett volna küldeni a parlamenthez ratifikálásra. Mindeközben folyamatosan konzultálni kellett volna Brüsszellel, tájékoztatni kellett volna a szomszéd országokat a földrajzi közelség miatt, továbbá a Duna érintettsége okán Romániát, Bulgáriát, valamint a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget is informálni kellett volna a készülő beruházásról. Eddig szinte semmi nem valósult meg a felvázolt menetrendből.

Újabb tüntetést szervez, bírósághoz fordul az ellenzék

Fáklyás tüntetést szervez a Sándor-palota elé hétfőre a baloldali összefogás. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője tegnap a TV2 Mokka című műsorában közölte, a tüntetést azért szervezik, hogy "a köztársasági elnök úr az aláírásával ne szentesítsen egy olyan parlamenti döntést, amely a nemzet érdekeivel ellentétes".

Arra a kérdésre, miniszterelnökként is azt mondaná-e, hogy szavazzon, döntsön a nép a paksi beruházás ügyében, azt mondta: az elkészült hatástanulmányokat a nyílvánosság elé tárná és egy legalább két-három éves vitát indítana el. Nem két hónappal a választás előtt kellett volna dönteni a bővítésről, hanem elég lett volna 6-8 év múlva - tette hozzá.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke pedig bírósághoz fordul azért, hogy a kormányzat adja ki a paksi erőmű bővítéséről kötött szerződéseket - jelentette be a politikus tegnap. A beadvány már készül - jelezte, hozzátéve, levélben fordult Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy betekinthessen a szerződésbe. Emlékeztetett arra: képviselőként joga van a minősített adatok megismeréséhez is.

 

Még látogatóba sem kíván visszatérni Magyarországra Kertész Ákos, aki nemrég politikai menedékjogot kapott Kanadában. Az írót nyílt levele - melyben az írta: "a magyar genetikusan alattvaló" - miatt számtalan inzultus érte, díszpolgári címétől is megfosztották, de ma sem húzná ki írásából a "genetikusan" szót. Szerinte ez a direkt félreértelmezett határozószó ürügy volt, de voltaképpen az verte ki biztosítékot, hogy megírta: Magyarország az egyetlen ország Európában, amelyik nem mutatott megbánást a holokauszt idején elkövetett rémtettekért.