A még kér a nép című 1972-es alkotásában néptáncokból merítve "nem is rendezett, hanem inkább koreografált", szinte táncszerű jelenetekkel mutatott be egy parasztfelkelést. A Szegénylegények és a Csend és kiáltás című munkáival pedig az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után a Habsburgokkal, illetve a Tanácsköztársaság bukása után a Horthy-féle fehérterrorral szembeni "fagyott gyűlöletet" ábrázolta.
Bernardo Bertolucci 1990 című művének "magyar változata" az Allegro Barbaro, amely a Magyar rapszódiával együtt egy trilógiának szánt ciklus töredéke, és a húszas évektől a szocializmusig mutatja be Magyarország útját. A Szerelmem, Elektra című ókori témájú filmjében, olaszországi, izraeli alkotásaiban és végül "játékosan kódolt" kortárs munkáiban is "hű maradt mélységesen magyar alaptémájához, amely a szabadságvágy és annak elnyomása erőszakkal és fondorlattal" - írta a FAZ.
Theo Angelopoulos Jancsótól leste el a szüntelenül köröző kameramozgás technikáját, de a magyar művész a görög filmrendezővel ellentétben nem aratott nagy sikert Nyugat-Európában, leszámítva az A még kér a néppel Cannes-ban elnyert díjat.
Annál inkább rajongtak érte a filmkészítők Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon, és idős korára az új filmes formák iránti nyitottságával hazájában "a fiatal rendezőnemzedék vezérlő csillaga" lett - emelte ki a FAZ.
