női kézilabda Bajnokok Ligája;Győri Audi ETO KC;

Görbicz Anitáék folytatnák menetelésüket FOTÓ: K 2 PRESS

- BL-döntősök győri csatája

Alig értek véget a női és férfi nagy tornák - előbbieknek világbajnokság, utóbbiaknak Európa-bajnokság -, máris kezdődnek a nemzetközi kupameccsek. Az agyonajnározott labdarúgással szemben itt nem hogy egy, egyenesen hat csapatunk élte meg az idei folytatást. A BL-címvédő győriek ismét bosszút állhatnak a 2012-es fináléban elszenvedett vereségükért a montenegrói Podgoricán, míg az EHF Kupában egymás ellen lép pályára a Fehérvár és a Vác.

Folytatja szereplését a női kézilabda BL-ben a címvédő Győri Audi ETO KC, amely a középdöntő mai rajtján az Egyetemi Csarnokban fogadja a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A mérkőzés ugyan nem dönt semmiről, ám hatalmas a presztízse, ugyanis a BL-sorozat két legutóbbi győztese csap össze, ráadásul a Podgorica éppen a győrieket verte a 2012-es fináléban.

A bosszúhadjárat tavaly már sikerrel elkezdődött - azonos csoportban mindkétszer győri siker -, és ideje lenne az idén is tisztázni, nincs jobb csapat Görbiczékénél 2014-ben sem. Mindenesetre a zöld-fehérek önbizalmával nem lehetnek gondok, hiszen eddig száz százalékosan meneteltek, ám a halálcsoportban - a szlovén Krim Ljubljana (2001, 2003) és a norvég Larvik (2011) szintén nyert már BL-t - szinte senki nem mehet senki ellen biztosra.

"Úgy gondolom, jól haladtunk a felkészüléssel, de az igazi teszt majd ez a meccs lesz. A Podgoricával gyakran összehoz bennünket a sors, jól ismerjük őket, a BL egyik legkeményebb játékstílusú csapata, agresszív védekezéssel. Az egyik legkomolyabb ellenfelünknek tekintem őket" - jelentette ki Ambros Martin vezetőedző.

A Podgorica trénere, Dragan Adzic úgy véli, a középdöntő csak egy újabb állomás céljaik eléréséhez, s reméli, a fokozatosan javuló játékukat kamatoztathatják a soron következő mérkőzéseiken.
"Miután bejutottunk a középdöntőbe, új álmokat kellett találnunk, amely nem más, mint a négyes döntő. Nagyszerű és kiegyensúlyozott harcra számítok minden találkozón. Elsősorban a Larvik és Krim elleni mérkőzésekre fogunk koncentrálni, hiszen ott látunk esélyt a győzelemre. A Győr egy fenomenális csapat, nagyszerűen játszik, és a BL-serleg legfőbb várományosa" - állította a szakember.

A BL-ben indult, ám a rossz csoportszereplés miatt a KEK-nyolcaddöntőbe átkerült FTC-Rail Cargo Hungaria a norvég Bergent kapta ellenfélnek. A zöld-fehérek jelezték: 2011 és 2012 után ismét szeretnék megnyerni a KEK-et.
Ugyancsak ott érdekelt a Veszprém Barabás-Duna Takarék, amely feladta a pályaválasztói jogot, és tegnap lapzártánk után, majd vasárnap a francia Loiret otthonában (egyszer Montargis-ban, egyszer Saranban) lép pályára. Az Érd a német Buxtehudéval került össze, amellyel szemben bravúr kell a továbbjutáshoz.

A női EHF Kupában két magyar csapat, az Ipress Center-Vác és a Fehérvár érdekelt, és biztos, hogy egyikük továbbjut, mivel egymással kerültek össze. "A célunk nem más, mint a továbbjutás. Pontosan tudjuk, hogy ehhez csúcsforma kell. Az utóbbi időszakban jól dolgozott a csapat, és ez optimizmusra ad okot" - mondta Pal Oldrup Jensen, a fehérváriak vezetőedzője.

Női program
Péntek KEK

Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Loiret-Veszprém lapzártánk után

Szombat
BL
Középdöntő, II. csoport, 1. forduló
Győri ETO-Buducsnoszt Podgorica (18.30 óra, Tv: DigiSport1)
KEK
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Érd-Buxtehude (15.30, Tv: SportKlub)
EHF Kupa
Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Fehérvár KC-Ipress Center-Vác (16)

Vasárnap
KEK
Nyolcaddöntő, visszavágó
Veszprém-Loiret (Saran, Franciaország; 18)
1. mérkőzés
FTC-Rail Cargo Hungaria-Bergen (19.15, Tv: DigiSport1)

Úgy tűnik, azoknak lesz igaza a 2014-es Formula 1-es világbajnoksággal kapcsolatban, akik már tavaly azt mondták: a rengeteg szabálymódosítás megöli a sportágat. Nos, ha meg nem is öli, az az idei első kollektív teszten kiderült, valami nagyon nem stimmel. Jerezben négy nap alatt több hiba jött elő, mint tavalyi egész évben.