Ezt a legilletékesebbtől, a belügyminisztertől tudhattuk meg Orbán Viktor látogatása alkalmával. Ennek igazán örültem, mert magam is szeretem a rendet. Igaz, reménytelenül. Gyengébb idegzetűek kisebbfajta sokkot kapnának az íróasztalom láttán. A retikülömben ott hányódik életem összes hordaléka. A munkából az ismeretlen eredetű névjegyek, cetlikre firkált telefonszámok, kifogyott golyóstollak. A nagymamai kötelezettségekből félig rágott gumicukrok, eltévedt focikártya, matrica, üveggolyó. Női rekvizitumaim közül kiszáradt rúzs, letört hegyű szemceruza. Így aztán csak irigyelni tudom azokat, akik ilyen katonásan jelentik: rend van.
Pláne, hogy a miniszterelnök hozzátette: 2010 után helyreállt a jogállamiság is. Nem is tudom, mi adhatott nagyobb lökést ennek: a visszamenőleges hatályú törvények, a bíróságok kézi vezérlésének kísérletei, vagy a szerzett jogok és javak elbitorlása. Az is csak egy kicsit zavar, hogy éppen a napokban olvastam az utolsó, tavaly összesített éves bűnügyi statisztikát. 2012-ben, ahogy a ciklus minden esztendejében, több regisztrált bűncselekmény és kevesebb felderített eset volt, mint a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok sötét esztendeiben bármikor. Egy év alatt 477 ezer bűncselekményt követtek el, és ebből 274 ezerben az elkövetőknek bottal ütötték a nyomát. A betöréseknek csak 14,1 százalékát sikerült felderíteni.
Értem, miért volt szükség a kapásból megcáfolható jelentésre. Az Orbán-kormány kétharmados hatalmának fő oka éppen a rend ígérete volt. Nem csoda. A rend és a biztonság igénye a világválság idején mindenütt fölértékelődött. A válság megingatta az eddig biztosnak vélt kisegzisztenciákat, növelte a kiszolgáltatottság és a létbizonytalanság ijesztő élményét. A megelőző kormányok teljesítménye sem volt különösképpen meggyőző a közbiztonság területén, és a politikai vandalizmussal szemben is tehetetlennek bizonyultak. A történelem tragikus fintora, hogy ilyenkor nemcsak az ésszerű rendre, hanem a diktatórikus rendpártiságra is megnő az igény, éppen azokban a társadalmi csoportokban, amelyek a baloldal hagyományos bázisának számítanak. Hiszen ők azok, az alsó középosztály tagjai, akiket nem védenek magán-hadseregek és biztonsági őrök.
De rend sokféle van. Van olyan, amiről József Attila beszélt: "gyönyörű képességünk, a rend". Ami társadalmi harmóniát, jogállamot, kiszámítható és tervezhető életutat jelent. Azt, hogy a rendetlenség hangzavara helyett meghalljuk és értjük egymás szavát. A másik az erőszak és az önkény rendje, amikor - ahogy az utópiákból és a valóságból is tudjuk -, "a Nagy Testvér lát téged". Ilyenkor a felszínen annál drákóibb eszközökkel őrzik a látszat-rendet, minél nagyobb a lényegi rendetlenség, a társadalmi diszharmónia, a törvénnyé tett törvénytelenség. A rendpárti hatalmak ezt egyrészt takargatják, másrészt hivatkozási alapként használják az egyre lélektelenebb és embertelenebb "rendfenntartáshoz". Számukra minden eszköz megengedett.
Nemrég látott napvilágot a tv-székház ostromának másnapján tartott parlamenti bizottsági ülés eddig államtitkot képező jegyzőkönyve. A rémdráma után frissiben a Fidesz még nem határozott úgy, hogy 2006 őszén a gyurcsányi rendőrség egy nemzeti szabadságharcot fojtott vérbe, ezért az ülésen képviselőjük elvárta volna, hogy a rendőrség belelőjön a tömegbe: "Elhangzott itt - mondja Nyitray András -, hogy a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Ez így képtelenség. Akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak, ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van." Rendőr legyen a talpán, aki ezek után eltalálja: akkor hibázik, ha lő (lásd még Orbánt: "a baloldal ismét belénk lövetne…"), vagy akkor, ha nem?
Manapság van példa arra is, hogy takargassák a rendszer működésképtelenségének bizonyítékait, és arra is, hogy kegyetlen és embertelen szabályokkal bizonyítsák elkötelezettségüket a nagybetűs rend iránt. Az első taktika értelmében tüntetik el a hajléktalanokat a város utcáiról. Zavarónak ítélték az ingyen ebédek osztásánál húzódó kilométeres sorokat is, ahol már rég nemcsak hajléktalanok, hanem fedéllel, valamicske jövedelemmel is rendelkező kisnyugdíjasok, családosok is órákig állnak sorba egy tál ételért. Mint mondják, sok a panasz rájuk, rontják a városképet. Amikor az MSZP saját utcai rendezvényein kezdett ételt osztani, az ebédre váró "rendetleneket" rendőrök igazoltatták.
Az embertelen és értelmetlen büntetések példáival naponta találkozunk. Tizenegy évre ítélik a három csapás jegyében a paplant lopó hajléktalant. Az iskolákba rendőrt küldenek, miközben az őket felügyelő Klebelsberg Intézet az ellenőrzés szerint kész kupleráj. Különösen a szegénynek mondják szívesen: tanulj rendet! Helyedre! - ahogy a kutyának szokás szólni. És megindult az ördögi politikai licit a még kegyetlenebb büntetések versenyében. Vona Gábor már halálbüntetést, kémiai kasztrálást és csendőrséget követel. "Bevezetjük a szeretetteljes drákói szigort" - mondja. Persze. Kinek szeretet, kinek szigor.
Jelentem, rend van. Csak nagyon nincs rendben.
