atomerőmű;LMP;Paks;népszavazás;

- Paksi erőmű - Az LMP népszavazás kezdeményezését kéri az államfőtől

A Lehet Más a Politika (LMP) nyílt levélben kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy kezdeményezzen népszavazást az atomenergia magyarországi középtávú kivezetéséről 2015-re.

Ezt Szél Bernadett, az LMP társelnöke jelentette be csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Ikotity István, a párt képviselőjelöltje hozzátette: ha az államfő nem tesz eleget kérésüknek, akkor ügydöntő népszavazást kezdeményeznek.
Szél Bernadett közölte, azt kérik az államfőtől, hogy "ne a kampány hevében", hanem az azt követő időszakra, 2015-re kezdeményezze a népszavazást. Megerősítette, az LMP a nukleáris energia magyarországi kivezetését szorgalmazza.
Emlékeztetett arra, hogy január 16-án Schiffer András társelnökkel személyes találkozót kértek Áder Jánostól. Az államfő nem válaszolt megkeresésükre, ezt úgy értékelik, hogy nem kívánja fogadni őket - mondta.

A házbizottság nap folyamán tartott ülésen nyilvánvalóvá vált számukra - folytatta -, hogy az a népszavazási kezdeményezés, amire a találkozón megkérték volna a köztársasági elnököt "az Orbán-Putyin paktummal" kapcsolatban, időben lassabban tudna lefolyni, mint ahogy a paksi bővítésről szóló szerződést elfogadná az Országgyűlés.

Tudomása szerint a nemzetközi szerződés általános vitája hétfőn lehet, időkeretben, és ha jól számol, akkor kedden már részletes vita lehet, így csütörtökön akár már el fogadhatják a szerződéseket.
Hangsúlyozta, hogy ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban egyetlen felelős döntést hozhat a magyar parlament, azok elutasítását.
Ikotity István azt mondta, Fukusima után a Magyarországon élőknek joga kinyilvánítani, hogy szeretnének-e ilyen fenyegetettségben élni. Szerinte a népszavazást a legszélesebb vitának kell megelőznie; ha a köztársasági elnök úgy dönt, az LMP kidolgozza a társadalmi vita feltételeit.

Az MSZP szerint az orbáni gazdaságpolitika alapvető kudarca a forint gyengülése - jelentette ki Józsa István, az ellenzéki párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese.