MSZP;kormány;forint;

- MSZP: az orbáni gazdaságpolitika kudarca a forint gyengülése

Az MSZP szerint az orbáni gazdaságpolitika alapvető kudarca a forint gyengülése - jelentette ki Józsa István, az ellenzéki párt gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese.

Elmondta, az elhibázott politika miatt január 30-án délelőtt egy euró 312 forintba került, míg egy svájci frank 255 forintba. Emlékeztetett arra, hogy négy éve a kormányváltáskor 265 forint volt egy euró, 180 forint egy svájci frank.
A magyar devizaadós családoknak ma 47 forinttal kerül többe az euró, míg a svájci frankért 67 forinttal fizetnek többet, a Fidesz ennyivel tartozik a családoknak - mondta Józsa István, aki szerint ezt nem fogják elfelejteni az emberek a kormánynak.
A szocialista politikus közölte, ezt a felelősséget az Orbán-kormány nem háríthatja át, ezt a hatalmas pluszadósságot a Fidesz csinálta az embereknek.

Józsa István azt mondta, azt követelik amellett, hogy "a Fidesz húzzon el", hogy tegyen konkrét intézkedéseket a kormány a devizában eladósodott családok terheinek azonnali csökkentéséért.

A frakcióvezető-helyettes hozzátette: felszólítják Matolcsy György jegybankelnököt, hogy meggondolatlan nyilatkozataival ne rontsa tovább a helyzetet, "ne nyissa ki a száját". Szerinte a Magyar Nemzeti Bank elnökének további kamatcsökkentésről szóló szavai fél nap alatt hét forinttal rontották a forint pozícióját.
Véleménye szerint ez már bűn, több szakmai hibánál; "Matolcsy György miniszternek is kudarcos volt, jegybankelnöknek egyenesen katasztrofális".

Józsa István felidézte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes öt évvel ezelőtt ellenzéki politikusként mondott szavait, miszerint a háromszáz forintos euró a kormányzati politika kudarca, amire csak egy új kormány jelenthet megoldást.
Egyetértünk, a Mesterházy-kormány felelős és kiszámítható gazdaságpolitikával gátat szab a forint gyengülésének - tette hozzá.

Palástvesztést kért az eljáró egyházi jogtanácsos Hegedűs Loránt református lelkészre, annak az egyházi fegyelmi eljárásnak a keretében, amely csütörtökön kezdődött Budapesten, a Hazatérés templomában november 3-án tartott Horthy-szoboravatás miatt.