előrejelzés;

Akármi esik is, csúszni fog. Fotó: Andreas Rentz/Getty Images

- Pénteken a Dunántúl csúszkál

Felhős marad az ég, főleg a Dunántúlon fordulhat elő csapadék: havas eső, ónos eső, fagyott eső egyaránt lehet. A délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban -2, -7, kora délután fagypont körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton napközben csak néhol, estétől nyugaton, délnyugaton több helyen valószínű vegyes csapadék. A délkeleti szél a Győr-Baja vonal 100-150 km széles sávjában erős lesz, marad a télies hőmérséklet.

Vasárnap északkelet, kelet kivételével több helyen kialakulhat havas eső, havazás.

A jövő hét elejére északkelet felől már szárazabb légtömegek érkezhetnek fölénk, de továbbra is hideg, téli időre van kilátás.

Az MSZP szerint a kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot, kormányzása minden magyar állampolgárnak 1,2 millió forintos többletterhet jelent, a foglalkoztatás és a munkanélküliség esetén pedig mínuszba fordultak a számok. Ezt Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.