Ha én Halász János államtitkár barátja lennék, talán nem is kellene még a telefon után sem nyúlnom. Hiszen én - ahogy a lapok írják - a kapcsolati háló tagja vagyok, azaz volt osztálytárs, katonabarát, sógor, koma, esetleg közös egyesületben vagy cégben működtünk együtt. Az én barátom, Halász János szó nélkül tudná rólam, hogy szeretek pénzt keresni és az sem zavar, ha nem nagyon kell érte dolgozni. És miután ő egy jó barát, mindig kitalálná, honnan lehet valami aprópénzt lecsippenteni, egy-két millókat, na jó maximum egy tizest, huszast. Nem vágyom én sokra, nem kell nekem útépítés, atomerőmű, vasúti pálya - az a nagyoké. Ahhoz már nem elég az én barátom, oda igazi komoly barát kell. Kis barát - kis pénz, nagy barát- nagy pénz.
Sokat tudnának erről például Lázár János hálójának tagjai mesélni. Hopp egy dohánypiac, ne is köszönd meg, és ne is érdeklődj a külföldi bankszámlám felől. Szívesen adok én csak úgy, meg amúgy sem az enyém. Jó, Halász államtitkár egy kicsit ciki, ő csak az asztal széléről kapkodhat le ezt-azt, amin a komoly emberek csak mosolyognak, és azt dörmögik az orruk alatt, hogy csóró Halász és barátai, ezek annyira senkik, hogy még egy komoly közbeszerzés, vagy egy tévéfilm elkészítése sem jut nekik. Szegény jó marha Halász - ez egy lúzer - a barátainak meg annyi sem jut, mint nálunk a cselédnek. Ezek csak ennyit érnek.
Persze, még mindig jobban jártak, mint a bányászok, a tanárok, a balett táncosok vagy a kőfaragók.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.
