Ferihegy;államosítás;energiacégek;

- A Fidesz államosít - Ferihegy és az energiacégek is az áldozatok között

Egy összeállítás keretében adott nagy interjúban beszélt a kormány államosítási terveiről Hegmanné Nemes Sára a vagyonpolitikáért felelős államtitkár a Napi Gazdaságban. A fejlesztési minisztérium főtisztviselőinek szavaiból az derül ki, az Orbán-kormánynak nem kell különösebb indok ahhoz, hogy államosítson. Elég, hogy egy-egy céget "stratégiainak" mondanak. 

A Budapest Airport (BA) esetében például ez az indok, és hogy "meg kell őrizni a jövő nemzedékei számára". A kormány számára ezek szerint a nemzetközi repteret működtető cég stratégiai kérdés, ám a nemzeti légitársaság, a Malév nem volt az, hiszen azt nem kívánták "megőrizni a jövő nemzedékei számára", ahogy ismét állami tulajdonba került, hagyták tönkremenni és megszűnni. A BA egyébként nincs magántulajdonban, a kormány a hetvenéves bérleti szerződést akarja újratárgyalni, de csak majd a választások után.

A közműcégeket is államosítaná a Fidesz, természetesen azért, mert "stratégiaiak". Hegmanné Nemes Sára azt mondja: "Azon külföldi cégek esetében, ahol ki akarnak vonulni a hazai piacról, a kormány nyitott a megvásárlásukra." A következő mondatból azonban kiderül, valójában a kormánytöbbség akarata az államosítás: "A nemzeti vagyontörvényből is levezethető: a közműcégeknél törekedni kell arra, hogy többségi tulajdonuk állami vagy önkormányzati kézbe kerüljön." Ezeknél a cégeknél az a cél, hogy a most készülő közműtörvény alapján nonprofittá alakítsuk át őket.

Az új törvény a hazai közműszolgáltatásokat egy rendszerbe fogja majd. E rendszer lényege pedig az, hogy a monopol közműszolgáltatásoknak nonprofitnak kellene lenniük, vagyis a keletkező nyereséget vissza kellene fordítani például a szolgáltatás színvonalának emelésébe, a minőség javítására és a biztonságos működés fenntartására. A megvásárolt közszolgáltató cégek, akár állami, akár önkormányzati tulajdonban vannak, a nemzeti vagyon részévé válnak - mondja az államtitkár.

Persze nem kell sem közműcégnek, sem monopolhelyzetűnek lennie egy vállalkozásnak, hogy az orbán-kormány államosítsa. "Vannak olyanok társaságok is, amelyeknél miután az állam beszállt, egy idő után meg kell vizsgálni, működtethetőek-e piaci alapon, például a húsiparban tevékenykedő és állami többségbe került cégek esetén. Most számunkra az a fontos, hogy még ha akár a privatizáció során megszerzett, válságban tönkrement cégről is van szó, az állam hajlandó tárgyalni, mert meg kell őrizni a munkahelyeket, egy térség gazdasági potenciálját. A Mahart Passnave szerencsére jó befektetés, hiszen profitábilis vállalat, jó menedzsmenttel, és ilyen társaság a Rába is. Ezeknél a cégeknél meg is maradt a korábbi vezetés. Az említett cégek az állami jelenléttől épp a fejlesztést és a továbbfejlődést várják - hangzik el az interjúban.

Az elektromos autóiról híres amerikai Tesla Motors autógyár Pekingben bejelentette Model S limuzinjának árát, s ezzel ténylegesen is megvetni készül a lábát a világ legnagyobb autópiacán - jelentette a kínai média.