költségvetés;többlet;adófizetés;

- A módosított hiány teljesült

Túlkorrigálták a 2013-as büdzsét. A parlamenti többség addig módosítgatta (összesen hétszer) a tavalyi költségvetést, hogy végül nemcsak sikerült az államháztartásihiány-tervezeten belül maradni, de egyenesen alulteljesült a hiánycél: az államháztartás központi alrendszerének 2013. évi hiánya 82,6 százalékra teljesült. (Az utolsó módosítás, december 4. után a központi alrendszer hiánya 74,35 milliárd forinttal, 1125,184 milliárd forintra nőtt.)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már január 3-án bejelentette, hogy a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben 2,3 százalék is lehet.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben 2,3 százalék lehet. 

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 979,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 50,5 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig nullszaldósan zárták a 2013. évet.

A költségvetés 2013. évi bevételei az előző év azonos időszakához képest 1564 milliárd forinttal kedvezőbben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek - áfa, szja, regadó, a pénzügyi szervezetek különadója - előző évet meghaladó befizetései, valamint a 2013. évben bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a költségvetési szervek és előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 93 üzemmérnökségén kettes riasztási fokozatot rendeltek el szerdán a téliesre forduló időjárás miatt. Annak érdekében, hogy megelőzzék az utak síkossá válását csütörtök reggelig legalább egyszer sószórást végeznek a mintegy 31 ezer kilométeres országos közúthálózaton - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szerdán az MTI-vel.